|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
Látogatóban 2.
|
A repülés? Hát ez nagyon érdekes. Én például szédülök otthon a tetőn, ha fölmegyek a tévé-antennát megigazítani, de fönn, ezer méteren nem Ugye furcsa? Szorongás? Van. De a gépek tökéletesek. Bízni kell bennük és kész Az nagyon jó érzés, amikor az oktató hozzá sem nyúl a kormányhoz. Valóban, a suli elég furcsa Mi vagyunk a "katonai osztályok". Nem azt mondom, hogy lenéznek bennünket, de az elgondolkoztató, amikor a tanár azt mondja: ez a fiú milyen értelmes, de kár, hogy katona lesz. Igen, ezzel szembe kell néznünk. A katonatiszti pálya presztizse nem emelkedett az utóbbi évtizedekben Beszélgető partnereim a Magyar Néphadsereg 10. számú középiskolai honvédkollégiumának másodéves növendékei. Urbán Tamás a fővárosból, Duda Zoltán Szolnokról, és Lövész Csaba Bajáról. Szolnokon vagyunk, a Széchenyi városrészben. Új épület a honvédkollégium. A nyáron adták át, ősszel költöztek ide a fiúk. Az ország 10. honvédkollégiuma 1987 őszén alakult. Miben különbözik a többi kilenctől? Abban, hogy Szolnokon valóban célirányos a képzés. Feladatuk a Magyar Néphadsereg repülőtiszti utánpótlásának biztosítása. Ezért Szolnokra az ország bármely részéről jelentkezhetnek a nyolcadikosok. És jelentkeznek is Zalától Szabolcsig mindenhonnan. Az első évfolyamon hetvenegyen, a másodikon hatvanhárman tanulnak. A jelentkezők között válogatnak. Az első két év tapasztalata alapján háromszoros a túljelentkezés. Felvételi vizsga nincs, ám a jelentkezőket mégis megszűrik alaposan. Alapkövetelmény a jó tanulmányi eredmény. Elsősorban a matematika, a fizika és az orosz nyelv jegyei számítanak. A kollégium nevelőtestülete, a szaktanárok, a pszichológusok másfél napon át ismerkednek a pályázókkal. Mindebbe beletartozik az alapos egészségügyi szűrővizsgálat is, hiszen aki bekerül, annak vitorlázó repülésre alkalmasnak kell lennie. A fiúk az első két évben a vitorlázó repüléssel ismerkednek. A komolyabb egészségügyi szűrés a második tanév végén következik. Alkalmas-e a fiatal motoros repülőgép vezetésére? És ha nem? Ott kell hagynia a kollégiumot? Örökre búcsút mondhat már az általános iskolában választott hivatásának? Nem Kétségtelenül komoly lelki megrázkódtatás vár rájuk, mert a többség nem lesz vadászrepülő, sem helikopter-vezető. Ám lehet ugyanolyan értékes, a technikát kitűnően ismerő földi irányító (folyt.)
1989. január 19., csütörtök 15:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|