|
|
|
|
|
|
|
|
Amerikai Hangja, Esti panoráma
"A pártstratégák arra számítanak, a javasolt és 1995-ig terjedő
átmeneti időszakban az ellenzéki pártok előzetesen hozzájárulnak
ahhoz, hogy egy kommunista elnök léphessen hivatalba, és hogy a
kommunisták egy bizonyos számú mandátumhoz juthassanak a
parlamentben. A kommunistákat emellett arról is biztosítanák előre,
hogy az övéké legyen a külügyminiszteri, a belügyminiszteri és a
hadügyminiszteri tárca, függetlenül attól, hogy a választásoknak mi
lesz az eredménye.
Ebben az esetben miért van szükség egyáltalán a választásokra, ha
egyszer minden előre megrendezett? Az egész választási folyamat
üresjárat, ha mindenki előre elfogadja a szereposztást - gondolja
elkerülhetetlenül az amerikai újságolvasó. Jackson Diehl azonban
azt írja, hogy miközben az ellenzéki pártok lassan erőre kapnak és
hozzászoknak a parlamenti tevékenységhez, a kommunisták arra
használják majd fel a következő hat évet, hogy saját pártjuk
irányvonalát gyökeresen megváltoztassák. "
|
|
|
|
|
|
|
Gorbacsov üzenete az amerikai néphez
|
Moszkva, 1989. január 1. (TASZSZ) - Az elmúlt év igen gazdag volt rendkívüli jelentőségű eseményekben - egyebek mellett ezt hangsúlyozta Mihaail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, államfő az amerikai néphez intézett újévi üzenetében. A szovjet vezető emlékeztetett arra, hogy 1988-ban kedvező változások jellemezték a két nemzet, a két állam viszonyát. A kétoldalú kapcsolatok mára a korábbinál sokkal dinamikusabbá, emberibbé váltak - hangsúlyozta Gorbacsov.
Megállapította: a két ország közelebb került egymáshoz s mind az Egyesült Államokban, mind a Szovjetunióban sokkal többet tudnak immár a másik félről. A félelem és a gyanakvás légkörét most már a bizalom, a kölcsönös rokonszenv érzése kezdi felváltani - tette hozzá. Minderről - mint mondotta - személyesen is volt alkalma meggyőződni, amikor Washingtonban és legutóbb New Yorkban amerikaiakkal találkozott. Megemlékezett arról a meleg és jószándékú fogadtatásról, amelyet látogatásai alatt a szovjet küldöttségek iránt tanúsítottak az Egyesült Államokban és ezt rendkívüli jelentőségűnek minősítette a kétoldalú viszony szempontjából. A Szovjetunió - mondotta - a kapcsolatok lehető legteljesebb kiszélesítése mellett van. Reményét fejezte ki aziránt, hogy erről az Egyesült Államokban is hasonlóképp gondolkodnak, s így - fűzte hozzá - derűlátóan tekint a két ország viszonyának jövőbeni alakulása elé. Gorbacsov kifejtette: 1988 úgy marad meg az emberek emkékezetében, mint az az esztendő, amelyben megkezdődött a legfenyegetőbb fegyverfajta, a nukleáris fegyverek leszerelése. Mindemellett számos egyéb jele is volt tavaly annak, hogy rendkívül fontos és kedvező irányú változások kezdődtek a világban. Ennek alátámasztására Gorbacsov megemlítette az afganisztáni válság rendezése felé tett lépéseket, az iráni-iraki fronton létrejött fegyvernyugvást, a Délkelet-Ázsiában és Afrika déli részén tapasztalható enyhülő feszültséget. Gorbacsov meleg szavakkal emlékezett meg az örmény katasztrófa nyomán világszerte megnyilvánult együttérzésről és külön is hangot adott a Szovjetunió hálájának a tragédia után tanusított amerikai segítőkészségért. Végezetül kifejezte jókívánságait az Egyesült Államoknak, üdvözölte az új esztendő alkalmából az amerikai népet, amelynek békét, egészséget, jólétet kívánt.+++
1989. január 1., vasárnap 12:18
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Miért pont a Kalákának kell szerepelni a játékban, az nem olyan ismert együttes, nem mindenki ismeri őket, vannak magyarok között is hiresebb együttesek, vagy pláne külföldiek. Ez a játék nem is olyan igazi játék. És a Rózsa Gyuri egy kicsit idétlen, sőt nem is kicsit.
- 276-471: miért nem mutatják többször a játékok telefonszámát, hiszen van aki később kapcsolja be a televiziót, és az nem tud játszani. Erre szeretnék választ kapni.
- Czombosné 26-72-ol8: a Dunavarsányi Művelődési Ház vezetője - tegnap láttam a TV2-en Gór Nagy Mária szinitanodájárói és jött egy jó ötlet. A művelődési ház nyáron teljesen kihasználatlan , alig vannak programok. 4-5oo személyes nagy teremmel rendelkezik, nagy szinpaddal. Ha a szinitanodá szereplőinek lenne kedve, ide kijönni két-három hetet pihenni, nyaralni, üdülni, szivesen látnánk őket, és a részleteket majd megbeszéljük. Köszönöm, a viszonthallásra."
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"Február 23.-án "bomba" robbant. Bába Iván napirend előtti felszólalásra jelentkezett. Mint később kiderült, ismertetni akart egy előterjesztést, amelyet Jezsó Istvánnal együtt készítettek annak érdekében, hogy a Politikai Bizottság járuljon hozzá a párt reformszárnyának megalakításához. Az elnöklő Pártay Tivadar Bába Iván felvetésére közölte, hogy ő mint elnök kíván először napirend előtt felszólalni. A jelenlévők ezt tudomásul vették. Pártay felszólalt. Röviden fogalmazva arról tájékoztatott, hogy bomlasztók vannak a pártban, ezért indítványozta Bába Ivánnak, Jezsó Istvánnak, Légrádi Tibornak és Ravasz Károlynak pártból való kizárását. Hogy miben áll a bomlasztás, azt Pártay nem részletezte. A kizárások oka azonban nyilvánvaló volt. A reformszárny, létrehozása iránti szándék volt az, amely az egyébként megbecsült öreg vezetőknél dinamikusabb és határozottabb politikát folytatott volna."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|