Rendszerváltás és az MTI

	Pozsgay előadása
München, 1989. február 7. (SZER, Világhíradó) - Független testületek megfigyelői jelen voltak egy, a legkevésbé sem a számukra rendezett találkozón. Budapestről érkezett beszámolót olvasunk fel: - Február 6-ikán, a budapesti Marczibányi téri művelődési ház zsúfolásig telt nagytermében Pozsgay Imre találkozott a Szocialista Hazáért, a Munkás-paraszt Hatalomért érdemérmesekkel, a Szabadságért érdemérmesekkel és a régi párttagok munkabizottságával. A független szervezetek némely tudósítói beszivárogtak a zártkörű találkozóra, vagy nevezhetjük tetemrehívásnak is, ahol az 1956. november 4-ike utáni hatalomátvétel hőskorának idős harcosai mély átéléssel engedelmeskedtek Grósz Károly főtitkár felszólításának. Levonták a politikai bizottsági tagok között dúló nyilatkozat- háború személyi konzekvenciáit. Egyes hozzászólók egyenesen felszólították Pozsgayt, hogy mondjon le. Nem mintha Grósz Károly több támogatást érezhetett volna ki a párttagság eme részének felhevült szónoklataiból. Jó szót tegnap este Kádár Jánoson kívül - akinek egy elvtársnő 32 év után mégegyszer kifejezte háláját, amiért behívta a szovjet elvtársakat - leginkább Németh Miklós miniszterelnök kapott. A legtöbb kérdező és hozzászóló Pozsgay legfőbb bűneként azt hozta fel, hogy a Központi Bizottság megkerülésével a rádiónak mondta el új, 1956-os formuláját. A párt ügyeit az utcára vinni, a rádióban közzétenni valamit a pártfegyelem súlyos megsértése - hangzott az ítélet. Amikor Pozsgay visszakérdezett: ha a Központi Bizottság mondja ki ugyanazt, akkor nem fáj? Kórusban zúgták a veteránok: a Központi Bizottság ezt soha nem mondta volna ki. Feltehetően nemcsak a párt szervezeti szabályzatának tisztelete, hanem a Központi Bizottságba vetett bizalom vezette a megjelenteket, amikor közös állásfoglalást fogalmaztak: 1956 megítélése nem a történészek, hanem a párttagság és a Központi Bizottság feladata. A közönség egy része - és mindenekelőtt a kerületi pártbizottság simára csiszolt vezetői azonban nem hagyták jóvá, hogy itt bármilyen állásfoglalás születhessek. Pozsgay Imre nem volt irigylésre méltó helyzetben, de állta a sarat. Kifejtette, hogy a párt és az ország egyetlen esélye, ha a társadalom és a párt képes kiegyezni, ha a nép centruma és a párt centruma közeledik egymához. 1956 verdiktjét nem a párttagok, nem a Központi Bizottság, még csak nem is a történész albizottság mondja ki. Kimondta már régen a nép. Ő - Pozsgay - abba az MSZMP-be lépett be 22 évesen, 1956. november 2-ikán, amelyik megújulást ígért és ma is ezért a megújulásért harcol megvesztegethetetlenül. Véleménye a múltról, jelenről és jövőről nem befolyásolható politikai nyomás gyakorlásával. Az estének voltak percei, amikor Pozsgaynak kendőzetlenül ellenséges hallgatóságát is sikerült magával ragadnia. De legyőzték Pozsgay súlyos igazságainak csábítását. A rövid kábulat pillanatai után újra kitüntetéseikre kezdtek mutogatni, amelyeket veszély fenyeget, hiszen egy ördögi varázsszó a "népfelkelés" nyomán aranyból sárrá változnak. +++ 1989. február 7., kedd
Vissza » A hírhez kapcsolódik »