|
|
|
|
Január 6-án indulás (?) Söldenbe
|
1989. december 27. szerda (MTI) - Valószínű, hogy Osváth Sámuel ezekben a napokban tudathasadásos állapotban van. A december 14-én megalakult Magyar Úszó Szövetségnek ugyanis ő a megbízott főtitkára, a három nappal később, 17-én létrejött Magyar Úszó, Műugró és Műúszó Szakszövetségben viszont az intéző- és egyeztető bizottságnak a tagja. Vagyis: a január 20-án vagy 21-én egyesülni szándékozó mindkét testületnek a részese. - Az egyesülési kongresszusra készülve, január 10-én 10.30 órakor a Komjádi uszoda tanácstermében tartjuk a két szervezet egyeztető megbeszélését - mondta Osváth Sámuel. - Ennek előkészítése azonban csak az egyik, s nem is a legfontosabb teendőnk ezekben a napokban. Sokkal nagyobb gondot okoz, hogy szinte már küszöbön áll, hiszen január 6-án kezdődik a söldeni edzőtáborozás, amelyre Széchy Tamás és Kiss László 15 úszót szeretne magával vinni. Mi okozza a gondot? - A magaslati üdülőhelyen eltöltendő két hét pénzügyi fedezetének, a 200 ezer schillingnek az előteremtése. Pontosabban nem is ezt a schillingösszeget kell megszereznünk, hanem ennek a forint-ellenértékét. Az átváltást ugyanis - természetesen a hivatalos banki árfolyamon - az OSH vállalta. Egyébként az utóbbi évek tapasztalatai bizonyították, hogy a söldeni két hétre feltétlenül szükség van, rendre itt alapoztuk meg az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki úszósikereket. Hogyan alakul az ön további személyes sorsa? - December 31-én lejár a szerződésem, utána csak az egyesülési kongresszusig dolgozom a szövetségben, tovább nem kívánok főtitkár lenni. Nem válok meg a sporttól, több egyesülettől is van ajánlatom sportvezetői munkakörre. Persze, sajnálni fogom az úszószövetséget, két szép évet töltöttem el itt - fejezte be Osváth Sámuel.+++
1989. december 27., szerda 11:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Örül, hogy Ipper Pált újra láthatja. Nagyon szereti a Il-es műsort, nem tudja abbahagyni , mig véget nem ér. Gratulál...
- Köszöni a TV-nek a Il-es programot.
- 216-552 Aggódó néző: Nem félnek-e attól, hogy márc. 15-én megismétlődik I956, a Rádió előtti ügy? Mi a teendő? A BM vagy a rendőrség nem intézkedik ebben az ügyben? Választ kér.
- n.n: Kéri a Pop-korong szignál zenéjét.
- Altner József 121-964: "Nehezményezem, hogy miért vagytok ilyen patkányok, hogy lehet ilyen moslék műsort leadni? - A ll-es l-es akármilyen műsoron!!!! Két film üti egymást. Legnagyobb kifogásom ez. Egyéb kifogásaim is vannak, erkölcsi, politikai. köszönöm, végeztem..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|