|
|
|
|
Sajtótájékoztató a Televízióban
|
1989. március 6., hétfő - Élő, helyszíni tudósításaival, a központi és vidéki ünnepi események közvetítéseivel és az azokról szóló összefoglalókkal a televízió minden eddiginél szélesebb körűen készül a március 15-i megemlékezések tükröztetésére, illetve az évforduló méltó megünneplésére. Egyebek között erről is szólt Bereczky Gyula, a Televízió elnöke hétfőn, a TV székházában rendezett sajtótájékoztatón, amelyen a továbbiakban áttekintést adott elnökségi tevékenységének eddigi tapasztalatairól, a bekövetkezett változásokról, valamint a televíziós műsorszerkezet módosításának eddigi fogadtatásáról is. Ismertette annak a pénzügyminisztériumi vizsgálatnak a főbb megállapításait is, amelynek lényegi pontjait megoldandó feladatként tűzte ki célul a televízió vezetése. A szakemberek számos olyan szervezési hiányosságot tapasztaltak ugyanis, amelyek nehezen áttekinthetővé és irányíthatóvá, illetve pazarlóvá tették a szervezet gazdálkodását. A vizsgálat nyomán máris egységes, új igazgatás alá került a gazdasági és kereskedelmi munka, megkezdődött a feladatokkal arányos létszám kialakítása - csökkentése -, a belső szervezeti rend korszerűsítése. Szólt arról is, hogy ennek érdekében külső szakértői csoportot kértek fel a televíziós szervezet ,,átvilágítására,,, s egy-két év múlva ismételt PM-vizsgálatot fognak kérni. A két csatorna különválásával összefüggésben elhangzott: a kritikai észrevételek egy részét figyelembe veszik - így például a mese visszakerül az 1-es csatornára -, de továbbra is szeretnék a választásra késztető ,,műsorütközéseket,, fenntartani. (MTI)
1989. március 6., hétfő 16:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Örül, hogy Ipper Pált újra láthatja. Nagyon szereti a Il-es műsort, nem tudja abbahagyni , mig véget nem ér. Gratulál...
- Köszöni a TV-nek a Il-es programot.
- 216-552 Aggódó néző: Nem félnek-e attól, hogy márc. 15-én megismétlődik I956, a Rádió előtti ügy? Mi a teendő? A BM vagy a rendőrség nem intézkedik ebben az ügyben? Választ kér.
- n.n: Kéri a Pop-korong szignál zenéjét.
- Altner József 121-964: "Nehezményezem, hogy miért vagytok ilyen patkányok, hogy lehet ilyen moslék műsort leadni? - A ll-es l-es akármilyen műsoron!!!! Két film üti egymást. Legnagyobb kifogásom ez. Egyéb kifogásaim is vannak, erkölcsi, politikai. köszönöm, végeztem..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|