|
|
|
|
Sajtótájékoztató a Lidó szállóban
|
1989. február 22. szerda (MTI) - A Sportlétesítmények Vállalat vezetősége a Római-parti Lidó szállodában a sajtó, valamint az idegenforgalmi szervezetek részére tájékoztatót tartott az idei programjaikról, ajánlataikról és új létesítményeikről. Ladányi István igazgató elmondta, hogy a hagyományos szállodai szolgáltatások mellett a Római-parton, Újpesten és Pesterzsébeten továbbra is működtetik a csónakházukat. A vállalat üzleti lehetőséget is lát abban, hogy tovább javítsák a szabadidő hasznos eltöltéséhez, a sportoláshoz szükséges létesítményhelyzetet. A kultúrált körülmények közötti sportolás feltételeinek megteremtésére kialakították és folyamatosan fejlesztik a Lidó szabadidő- és sportközpontot, amely kettős igény kielégítésére szolgál. Egyrészt a környező lakótelepen élő fiatalok sportolási vágyának igyekszenek teret adni, másrészt az utazási irodák felé is kedvezőbbek, könyebben értékesíthetőek ajánlataik, ha sportolási lehetőséget is kínálhatnak ügyfeleiknek. Az igazgató ismertette és bemutatta létesítményeiket, a kondicionáló termet, a teniszpályát, a szoláriumot és a szaunát. Az utóbbival kapcsolatban további terveik is vannak, egy nyitott szauna-fürdőmedencét akarnak építeni. A vállalat azt is tervezi, hogy tenisztanfolyamot, fogyókúrás tornát és evezőssulit is indít, ez utóbbit Wichmann Tamás, a kilencszeres világbajnok kenus vezeti majd.+++
1989. február 22., szerda 14:46
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"- Örül, hogy Ipper Pált újra láthatja. Nagyon szereti a Il-es műsort, nem tudja abbahagyni , mig véget nem ér. Gratulál...
- Köszöni a TV-nek a Il-es programot.
- 216-552 Aggódó néző: Nem félnek-e attól, hogy márc. 15-én megismétlődik I956, a Rádió előtti ügy? Mi a teendő? A BM vagy a rendőrség nem intézkedik ebben az ügyben? Választ kér.
- n.n: Kéri a Pop-korong szignál zenéjét.
- Altner József 121-964: "Nehezményezem, hogy miért vagytok ilyen patkányok, hogy lehet ilyen moslék műsort leadni? - A ll-es l-es akármilyen műsoron!!!! Két film üti egymást. Legnagyobb kifogásom ez. Egyéb kifogásaim is vannak, erkölcsi, politikai. köszönöm, végeztem..."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|