|
|
|
|
Fiatalok a szocializmus jövőjéről
|
1989. május 24., szerda - A szocializmus mint társadalmi-gazdasági rendszer lekerült a XX. század napirendjéről, s legfeljebb történelmi perspektívái lehetnek. De mint eszmerendszer nem temethető el végérvényesen - hangzott el az MSZMP Politikai Főiskoláján szerdán rendezett eszmecserén, ahol a DEMISZ, a FIDESZ, a Baloldali Alternatíva Egyesülés és más ifjúsági szervezetek képviselői cserélték ki nézeteiket a szocializmus jövőjéről, azaz a jövendő magyar szocializmusáról.
Abban teljes nézetazonosság volt a jelenlevők körében, hogy a szocializmus eredeti elmélete szerinti társadalmi-gazdasági modell egyáltalán nem azonos a létező szocializmussal. Nem véletlen - mutatott rá az egyik hozzászóló - hogy ez a jelenlegi szocializmus-modell földrengésszerűen inog a Branderburgi kaputól egészen Shanghai-ig, mégha ezt némely ország szeizmográfja nem is jelzi, vagy a jelzéseket az adott országban igyekeznek figyelmen kívül hagyni. A FIDESZ képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy különbséget kell tenni az eredeti szocializmus-felfogás és annak bolsevik típusú értelmezése között, s ez utóbbitól kell elhatárolódni. Ezt a gondolatsort folytatva értelmetlennek és idejétmúltnak ítélte a szocializmus és a kapitalizmus merev megkülönböztetését, s úgy vélte a magyarországi fejlődés szempontjából sem ez az alapkérdés, hanem az, hogy a négy évtizedes diktatúrát felváltja-e a demokratikus berendezkedés. Ezt a ,,jelző nélküliséget,, erősítették azok a felszólalók is, akik azt fejtegették: egy erősen szociális beállítottságú társadalomra van szükség hazánkban, s teljesen mindegy, hogy azt szocializmusnak nevezzük-e. Márcsak azért is, mert például a hagyományosan kapitalistának elkönyvelt Svédországban hosszú évek óta szocialista párt kormányoz, és Svédország szocialista államnak vallja magát - tették hozzá. A szocializmus magyarországi, illetve kelet-európai jövőjéről a továbbiakban elhangzott: valamilyen módon ,,hibernálni,, kellene a szocializmust, mert annak megvalósulására csak a távolabbi jövőben van esély. Most csupán egyfajta politikai szocializmusról lehet beszélni, mint gazdasági rendszer a szocialista stuktúra nem jöhet szóba, hiszen egyértelműen a tőkén alapuló piacgazdaság, a magántulajdon felé nyitás a továbblépés útja - állapították meg a tanácskozáson. (MTI)
1989. május 24., szerda 17:46
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|