|
|
|
|
A FIDESZ Tanácsának határozata (OS)
|
1989. május 23., kedd - A FIDESZ Tanácsa az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott határozatában fejtette ki, hogy a Fiatal Demokraták Szövetsége miért lépett ki a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Szövetségéből. A múlt évben létrejött MISZOT életképtelenségének egyik oka az volt, hogy nem a tagszervezetek kezdeményezésére született, hanem a hatalom minden szervezetet egy akolba kényszerítő nyomására. Ennek következtében a MISZOT soha nem tudta betölteni a magyar ifjúsági szervezetek érdekegyeztető fórumának szerepét, hiszen olyan szervezeteknek kellett volna folyamatosan konszenzusra jutniuk, amelyek közéleti jellegüket és politikai fajsúlyukat tekintve lényegesen különbözőek (KISZ, Fidesz, SZOT, MSZBT, KIM, Bélyeggyűjtők, stb). Másrészt egy ilyen típusú szerveződés - apparátussal, képviseleti jogosítvánnyal stb. rendelkezvén - mindíg magában hordja annak veszélyét, hogy csúcsszervvé váljon, ahogyan a hatalom ezt meg is próbálta kihasználni. Úgy véljük, hogy a MISZOT alkalmatlan az ifjúsági pénzek elosztására is. Mindezek alapján felhívjuk a tagszervezeteket, vizsgálják felül, hogy van-e értelme MISZOT-tagságuknak, illetve magának a MISZOT-nak. Egyúttal hangsúlyozzuk, hogy minden független és demokratikus ifjúsági szervezettel a párbeszédet és az együttműködést a jövőben is elengedhetetlennek tartjuk, és a Fidesz kezdeményezni fogja a független ifjúsági szervezetek fórumának megszervezését. (OS)
1989. május 23., kedd 18:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|