|
|
|
|
Százezer ember a fővárosban
|
(Kasza László) München, 1989. március, 15. (SZER, Késő esti map nap) - Két március 15-e volt ma Budapesten, a hivatalos és a független szervezeteké. A propaganda igyekezett azt éreztetni, hogy az MSZMP és a többi hivatalos szerv együtt ünnepelt a független csoportokkal. Ez nem igazi Nem volt igaz Budapesten és nem vidéken. A hivatalos ünnepség kissé giccses jelenetei - amelyekről délben beszámoltam - nem hasonlíthatók ahhoz az egyszerre bensőséges, vidám, emelkedett hangulathoz, amely a független csoportok ünneplését jellemezte, pontosabban jellemzi még mindig, hiszen röviddel ezelőtt érkezett fel a Várba mintegy 25-30 ezer fáklyás ünneplő, akik a Lánchídon át a Roosevelt térről indult, ahol Tamás Gáspár Miklós mondott rövid beszédet. A Várban a Magyar Demokrata Fórum rendez március 15-ikei ünnepséget. A független csoportok a Petőfi-szobornál gyűltek össze ma délben. Hányan voltak? A rendőrség becslése szerint körülbelül 100 ezren. A hivatalos ünnepségen 30 ezerről beszéltek. Mécs Imre a Szabad Demokraták Szövetsége, Vígh Károly a Bajcsy- Zsilinszky Társaság, Filó Sarolta a Magyar Demokrata Fórum nevében beszélt itt a Petőfi téren. Vitay pedig, a népszerű színész elszavalta a Talpra magyart. A TV volt a következő állomás. Cserhalmi György tolmácsolta a tizenkét pontot: Mit kíván a magyar nemzet. Az MDF-es Csengey Dénes beszéde előtt iskolás gyerekek foglalták le jelképesen a Tévét a felirattal: Szabad Magyar Televíziót! - A Kossuth téren aztán Orbán Viktor a Fidesz, Kis János az MDF nevében szólt a tömeghez, amely előtte egyperces csenddel emlékezett azokra, akiket 1956. október 25-én itt gyilkoltak meg az ÁVH-sok sortüzei. A délutáni ünnepség a Bem-szobornál ért véget, ahol Bába Iván és Fónay Jenő beszélt. Felolvasták a külföldön tartózkodó Rácz Sándornak, az 1956-os Munkástanácsok vezetőjének üzenetét. Megható volt a lengyel, csehszlovák és keletnémet független szervezetek üdvözlete. A 100 ezer ember között sok külföldi diplomata, például az amerikai nagykövet, Mark Palmer győződhetett meg arról, hogy milyen szépen, méltóságteljesen tud ünnepelni ez a nép, ha hagyják. +++
1989. március 15., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|