|
|
|
|
Évadnyitó a szegedi színházban - A Tisza-parti városban adják
át az Erzsébet-díjakat
|
1990. augusztus 28., kedd - Tizenkét bemutató - opera,
operett, próza, illetve balett -, valamint hét opera- és prózai
felújítás szerepel a Szegedi Nemzeti Színház idei évadjának
műsortervében - jelentette be kedden az évadnyitó társulati ülésen
Nagy László igazgató. Szólt arról, hogy az opera-tagozat hagyományos
nyugati turnéja az idén elmarad, s általában elmondható, hogy a
színház külföldi bemutatkozási lehetőségei szűkülnek. Szeretnének
viszont intenzívebb kapcsolatot építeni a határainkon túli magyar
színházakkal: az újvidéki magyar színházzal teljes repertoárcserében
egyeztek meg, a temesváriakkal pedig most kezdődik az együttműködés.
Az intézmény gazdasági helyzete meglehetősen bizonytalan - hangoztatta az igazgató -, a szponzoráló cégek segítsége és a jegyeladásból származó bevétel az állami támogatással együtt is csak a legszükségesebb működési feltételek biztosítására futja. Ennek ellenére nem emelik a jegyárakat.
Az irányítási, működési struktúra korszerűsítésének újabb lépéseként a színház valamennyi tagozatában az önálló érdekérvényesítés megvalósításával próbálkoznak.
A társulati ülés befejezéseként a színház dolgozói hosszan ünnepelték ötvenedik születésnapján az operatagozat művészeti vezetőjét, Gregor József kiváló művészt.
Gregor József az újságírókkal folytatott baráti beszélgetésen elmondta, hogy az idén az Erzsébet-díj átadásának ünnepségét a szegedi színházban rendezik meg november 12-én. Szólt arról, hogy a versenyhelyzet feladja a leckét a szegedi operatagozatnak is. Több olyan ötletük van a talponmaradásra, amely egyedinek számít hazánkban, ám ezekről még korainak vélte a tájékoztatást. (MTI)
1990. augusztus 28., kedd 15:54
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|