|
|
|
|
A katonai ügyészség szerint: jogos volt a fegyverhasználat
|
1989. szeptember 15., péntek - Augusztus közepén Győrött egy betörésen ért szovjet katonával szemben fegyvert használtak a rendőrök. Az ügyben a győri Katonai Ügyészség lefolytatta a vizsgálatot, amelyről pénteken dr. Várady Gyula alezredes, az ügyészség helyettes vezetője tájékoztatta az MTI munkatársát.
Elmondta: a sajnálatos eset pontosan augusztus 11-én éjszaka játszódott le. A győri Házgyár portása arra figyelt fel, hogy a közeli élelmiszerboltból üvegcsörömpölés hallatszott. Erről értesítette a rendőrséget. A kivonuló járőr azt észlelte, hogy a boltban egy szovjet katona éppen szatyorba rakodik. Felszólították megadásra, ekkor menekülni kezdett. A rendőrök üldözőbe vették, miután a két figyelmeztető lövésre sem állt meg. Közben az egyik rendőr elébe került, s újból megadásra szólította fel. A katona a nála lévő vasruddal vagdalózni kezdett. Mire újabb figyelmeztető lövésre került sor. Ez sem használt, ezért az egyik rendőr egy célzott lövéssel a betörő mindkét lábát megsebesítette. Ezután a győri kórházba szállították, ahol műtétet végeztek el rajta, majd a Szovjet Déli Hadseregcsoport budapesti katonakórházába került. Időközben fel is gyógyult. Az érvényben lévő magyar-szovjet jogügyi egyezmény értelmében az illetékes magyar hatóságok a további jogi eljárás elvégzését felajánlották a szovjet félnek. Igy a betörő katonát szovjet katonai biróság vonja felelősségre. A győri katonai ügyészség vizsgálata megállapitotta, hogy a fegyverhasználat jogos volt, s a lövést leadó rendőr nagyfoku higgadtságról és bátorságról tett tanubizonyságot. (MTI)
1989. szeptember 15., péntek 18:24
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|