|
|
|
|
Ferencváros: kedvcsináló keddi játék? - Rajt az európai klubkupákért (7. rész)
|
Márkus Gyula, az MTI belgrádi tudósitója irja a Vojvodináról: A Bp. Honvéd elleni szerdai mérkőzésen az ujvidéki piros-fehérek nyilván az idegenben szokásos taktikájukat választják: keményen védekeznek és gyors ellentámadásokat igyekeznek vezetni. Ez a harcmodor nem egy alkalommal járt már sikerrel. Nyugodtak lehetnek, hiszen Marasz a jugoszláv mezőny egyik legjobb kapuvédője. Oroszlánrésze volt a tavalyi bajnoki cim megszerzésében is. Hatalmas termetü hátvédjeiknek ,,testhezálló,, feladat a védekezés. A Honvédnak erre kell az első mérkőzésen figyelnie. A Vojvodina egyébként az idén jubilál. A klub 75 esztendővel ezelőtt alakult meg. Két alkalommal, éspedig 1966-ban és 1989-ben nyert az első osztályban bajnokságot. Érdekesség, hogy a nyolcvanas évek közepén el kellett bucsuznia a legjobbak társaságától, az 1986/87-es idényben azonban a második osztály nyugati csoportjának bajnoka lett, és a következő szezonban sikerült az élvonalban, a 10. helyen megkapaszkodnia. Mondják, az 1988/89-es bajnokságban az aranyérem szinte derült égből jött villámcsapásként érte a vetélytársakat... Az ujvidékieknek az ötvenes években nagyszerü együttesük volt. Az idősebb szurkolók még mindig nosztalgiáznak, a régi gárdát emlegetik. Tény, hogy az akkori játékosok közül Vujadin Boskov 57-szer, Todor Veszelinovics 37-szer, Dobrivoje Krsztics 30-szor, Zdravko Rajkov 28-szor, Szilveszter Takacs 15-ször öltötte magára a kékek válogatott mezét - bár a Vojvodinának azokban az években egyszer sem sikerült feljutnia a bajnoki dobogó tetejére. Tudomásul kellett vennie, hogy a belgrádi Partizán, a Crvena Zvezda, a spliti Hajduk és a zágrábi Dinamo még felkészültebb játékosgárdával rendelkezik. x x x (folyt.köv.)
1989. szeptember 11., hétfő 14:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|