|
|
|
|
Németh Miklós pohárköszöntője
|
1989. szeptember 2., szombat - Mindig az vezetett, és vezet majd a jövőben is, hogy azokhoz tartozzam, azokkal menjek együtt, akik a nép, a nemzet, a társadalom iránt érzett felelősséget vállalva egyértelműen elkötelezettek a reformok, a modellváltás programja mellett - hangsúlyozta Németh Miklós, az MSZMP Elnökségének tagja, a Minisztertanács elnöke abban a pohárköszöntőjében, amely szombaton este az MSZMP reformkörök II. országos tanácskozásán rendezett vacsorán hangzott el. A politikus e kijelentésével azokra a találgatásokra válaszolt, hogy ő személy szerint eldöntötte-e már: a párt melyik frakciójához vagy szárnyához tartozik. Németh Miklós mintegy 40 perces beszédében egyebek között vázolta azt a két fő áramlatot is, amely az MSZMP-n belül kibontakozott, s amely köré sok és sokféle platform, program csoportosítható. Szólt arról is, hogy véleménye szerint a pártnak van esélye a megújulásra, s így a választási győzelemre is. E kérdéssel összefüggésben, s a reformköri mozgalom eddigi tevékenységét is méltatva aláhúzta: ha a reformkörök nem a kizárólagosságra, hanem minden, a jövőért, a felemelkedésért tenni akaró erővel az együttműködésre törekszenek, s így meghatározóak lesznek a pártkongresszuson, akkor az októberi plénum után a párt talpra fog állni, és figyelmét a választások megnyerésére összpontosíthatja. Kitért a kormányzati munkával kapcsolatos, s a közvélemény előtt is jól ismert bírálatokra, végezetül pedig megerősítette azokat az információkat, amelyeket az MSZMP Központi Bizottságának pénteki üléséről nyilvánosságra hoztak. (MTI)
1989. szeptember 2., szombat 20:19
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|