|
|
|
|
- Az MSZMP frakciói - 10. folyt.
|
- Nézd én azt mondanám erről, hogy a négyes fogatban, és a 21 tagból álló Politikai Intéző Bizottságban, hogy úgy mondjam, az ötödik zavar, illetőleg a 22-dik. Ha megnézzük a Népszabadságban a képet - a Népszabadság június 27-dik számának első oldalán lévő képet, amely nyilvánvalóan szerepelt a Magyar Televízióban is - ahol a négyes fogat ott ül, ott láttunk egy ötödiket is. Éspedig az az ötödik Lenin, aki lenéz a falról egy képről. No, most nem mindegy ám, hogy ő az ötödik, vagy 22-dik. Kétségtelen azonban, hogy Lenin szelleme ott van felettük és ott lakik bennük. Már pedig mindaddig, amig amig Leninre hivatkoznak ilyen hivalkodó módon, hogy úgy mondjam, a képe alatt ülnek, addig én ennek a pártnak, az MSZMP-nek, mint már az előbb is mondottam, amelyet Kádár János alakított 1956-os forradalommal szemben, én viszont ennek a pártnak nem hiszek. Ugyanúgy vélekedek, mint az előbb Kasza László mondta nagyon találóan, hogy ezek még az ördöggel is cimborálnak. Ha Lenin képe van felettük, ha ő az ötödik szellem a négy fölött, akkor ez valóban így van. És akkor ők szövetségre léphetnek ezzel vagy azzal, és mondhatnak ilyen, vagy amolyan demokratikus jelszavakat, alakíthatnak új szerevezeteket, négyes fogatot, vagy politikai intézőbizottságokat, nevezhetik akárhogyan, itt mindenképp a voluntarizmus szelleme uralkodik, amelyet Lenin testesített meg ebben az évszázadban talán a legjobban. Az a voluntarizmus, amelytől ugyanakkor ezek a pártvezetők elzárkóznak, illetőleg szóban, verbálisan, megtagadják. Tehát amíg Lenin ott van, addig nagyon nehezen tudom elképzelni azt, hogy a kommunista és a szociáldemokrata összefogás, vagy a szociáldemokrata jelszavak őszinték lehetnek. Legjobb esetben - nagyon jóindulatúan mondom - nincs másról szó, mint amit az elején próbáltál kérdezni tőlem, de nem volt rá idő választ adni: legjobb esetben is a zavarosság, ideológiai zavarosság, ideológiai zűrzavar nyilvánul meg ebben. (folyt.)
1989. június 29., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|