|
|
|
|
MSZMP - újabb japán vélemények 2.
|
A Szankei Simbun bonni tudósítója, Imai szerint a pártelnöki poszt a legalkalmasabb arra, hogy az őszi kongresszuson Nyers Rezső átvegye a főtitkár szerepkörét is. Az Aszahi Simbun utalt arra, hogy Nyers a közelmúltban adott nyilatkozatában tette egyértelművé, hogy formális elnöki funkciót nem hajlandó átvenni. A Nihon Keizai Simbun a gazdaságpolitikus életútját elemezte és abból a tényből, hogy 1973-ban Kádár János menesztette Nyers Rezsőt, arra a következtetésre jutott, hogy edzett reformer. A The Daily Yomiuri hangsúlyozta, hogy a szocialista országokban rendkívül ritka a politikai életbe való olyan sikeres visszatérés, mint Nyers Rezsőé. Az új pártelnök mellett Pozsgay Imrében látja a japán tömegtájékoztatás a demokratizálódás és a reformpolitika megvalósításának biztosítékát. A The Daily Yomiuri az államminisztert Lech Walesához hasonlítja, népszerűségét hangsúlyozva. Németh Miklóst a Jomiuri Simbun úgy jellemezte, mint aki közeledik a reformerekhez. A Szankei az új Politikai Intéző Bizottság összetételét elemezve kiemelte, hogy Horn Gyula és Ormos Mária is bekerült a kibővített testületbe, hangsúlyozva, hogy abban a reformerek kaptak helyet, ami a konzervatív csoport további gyengülésének a jele. Berecz János felmentését, mint a kemény vonalat képviselők hatalomból való eltávolításának a jelét értelmezte a Szankei Simbun, a Nihon Keizai Simbun és a The Daily Yomiuri. A Központi Bizottság ülésén született döntések belföldi fogadtatását elemezve a The Daily Yomiuri hangsúlyozta, hogy az ellenzéki pártok üdvözölték a lépéseket. Az írás ezzel összefüggésben idézte Demszky Gábor kijelentését: ,,Remélem, hogy Pozsgay Imre és Nyers Rezső vezetésével egy új párt születhet,,. +++
1989. június 26., hétfő 11:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|