|
|
|
|
MSZMP KB-ülés - csehszlovák sajtó (1.rész)
|
Láng Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Prága, 1989. június 26. hétfő (MTI-tud) - Kiemelt helyen, első oldalas tudósításokban számoltak be hétfőn a csehszlovák lapok az MSZMP KB üléséről, a pártvezetés csúcsán végrehajtott szervezeti és személyi változásokról. A CSKP lapja, a Rudé Právo azt hangsúlyozta, hogy a megválasztott új pártelnöknek, Nyers Rezsőnek Kádár Jánostól eltérően nem tiszteletbeli, hanem végrehajtó funkciója lesz, vitás kérdések esetén szava az elnökség többi tagjáénál nagyobb súllyal esik majd a latba.
Az újság ismertette az MSZMP KB állásfoglalását is, kiemelve, hogy Magyarországon a szocializmus csak az új gazdasági és politikai modell keretében valósítható meg. A párt célja a demokratikus szocializmus, a jogállam, a többpártrendszerre épülő parlamenti demokrácia, a társadalmi tulajdon meghatározó szerepén alapuló piacgazdaság megteremtése. Az MSZMP magáénak vallja a marxizmus értékeit, a baloldali, szocialista és humanista eszméket. A Rudé Právo azt is kiemelte, az állásfoglalás szerint a jelenlegi nemzetközi helyzetben Magyarországnak a Varsói Szerződés tagjaként kell tevékenykednie. Alapvető jelentőségű az ország nemzetközi kapcsolatainak további sokoldalú építése, az, hogy még szorosabban kapcsolódjon az egész világ, mindenekelőtt Európa gazdasági és szellemi fejlődéséhez. A prágai lapok egyébként arról is beszámoltak, hogy a KB-ülésén kibővítették a Politikai Bizottságot, a huszonegytagú testületet ezentúl Politikai Intéző Bizottságnak hívják. Az újságok megemlítették, hogy a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon résztvevő MSZMP-küldöttség vezetőjévé Nyers Rezsőt, tagjaivá pedig Fejti Györgyöt, Iványi Pált és Pozsgay Imrét választották meg, s ammenyiben a parlament döntést hoz a köztársasági elnöki funkció létrehozásáról, akkor a párt Pozsgay Imrét jelöli erre a tisztségre. A csehszlovák sajtó azt is megírta, hogy az MSZMP kongresszusát október 7-én tartják, napirendjéről a KB júliusi ülésén dolgoznak ki állásfoglalást, a kongresszus elé terjesztendő dokumentumokat a küldöttekkel folytatott konzultációk után készítik elő. A lapok idézték Major Lászlót, az MSZMP szóvivőjét, miszerint az a tény, hogy személyi kérdésekben sikerült megállapodni, rendkívül fontos a kongresszusi előkészületek szempontjából, s a Központi Bizottság a négy tagú elnökség életre hívásával a vezetést kívánta megerősíteni. (folyt.)
1989. június 26., hétfő 10:49
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|