|
|
|
|
MSZMP - hírügynökségek 1. rész
|
1989. június 26. hétfő (MTI-Reuter/AFP/dpa/EFE/TASZSZ) - Az MSZMP négy tagú elnökségében, amelynek élén Nyers Rezső, a párt új első számú vezetője áll, többségben vannak a reformerek. Ez a nyugati hírügynökségek egyöntetű megállapítása azokban a beszámolókban, amelyek A hét vasárnap esti műsorában elhangzott interjút, valamint Barabás János ugyancsak vasárnapi rádiónyilatkozatát ismertetik.
A Reuter megállapítja: ,,Magyarországra politikai és gazdasági reformhullám zúdult azt követően, hogy - mindössze 13 hónappal ezelőtt - Grósz váltotta fel a veterán Kádár Jánost. Most ugyanez a hullám Grószt is elsodorta. Bár címét megtartotta, elveszítette azt a legfőbb hatalmat, ami általában a kommunista pártfőtitkárok sajátja,,. Nyers Rezső a Központi Bizottság és a Politikai Intéző Bizottság feje, ő a felelős a párt nemzetközi kapcsolataiért és az ellenzéki pártokkal fenntartott kapcsolatokért - írja a Reuter, amely a négytagú elnökségről úgy vélekedik, hogy abban ,,Grósz kivételével mindenki a reformszárny szilárd tagja,,. A brit hírügynökség annak is bőséges teret szentel, hogy az MSZMP Központi Bizottsága Pozsgay Imrét választotta a párt köztársasági elnökjelöltjének. A Reuter emlékeztet arra, hogy ,,Pozsgay és követői az elmúlt hónapokban egy sor politikai változtatásra kényszerítették Grószt,,. Pozsgay politikai arcélét megrajzolva a hírügynökség olyan véleményeket idéz - nyugati diplomatáktól, illetve Vásárhelyi Miklóstól -, hogy az MSZMP köztársasasági elnökjelöltje a legnyugatibb stílusú magyar politikus, és inkább baloldali szocialistának - vagy éppen szociáldemokratának -, mintsem kommunistának tekintendő. Nyers Rezsőt ugyanakkor a következőképpen helyezi el a magyar politikai palettán a Reuter: ,,A piacgazdaság, a demokratikus döntéshozatal és a nyitottság híve, s egyértelműen Pozsgay reformszárnyához kötődik. Nyers kevésbé radikális, mint Pozsgay, és tekintélye van a mérsékeltek körében,,. Az AFP - részletesen ismertetve Nyers Rezső életrajzát - az 1968-as gazdasági reform atyjaként emlegeti az MSZMP új elnökét. Pozsgay Imréről szólva a francia hírügynökség nyitott, liberális meggyőződésű politikusnak nevezi a párt köztársasági elnökjelöltjét. Mindent egybevetve az AFP úgy látja, hogy a reformerek - Pozsgay és Nyers előrelépésével, valamint a Politikai Bizottság reformerekkel történt kibővítésével - egyértelmű győzelmet arattak a KB-ülésen, miközben ,,Grósz hatalmát jelentősen megcsonkították,,. (folyt.)
1989. június 26., hétfő 09:12
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|