|
|
|
|
Sajtótájékoztató az Elnöki Tanács üléséről (1. rész)
|
1989. június 26., hétfő - Az Elnöki Tanács támogatja a halálbüntetés intézményének eltörlését, nemcsak kezdeményezi, hanem szorgalmazza is, hogy az igazságügyminiszter mielőbb terjessze az Országgyűlés elé az e kérdésről szóló törvénymódosító javaslatot. A testület úgy határozott, hogy a döntés meghozataláig a jogerősen halálbüntetésre ítéltek ügyében a kegyelmi kérelem érdemi elbírálását felfüggeszti. Egyebek között erről tájékoztatták a sajtó képviselőit az Elnöki Tanács hétfői ülését követően a Parlamentben.
Faragó András, az Országgyűlés Sajtóirodájának vezetője a napirend ismertetése előtt szólt arról, hogy az Elnöki Tanács ülésén betegsége miatt Kádár János és Bognár Rezső nem vett részt, Szentágothai János elfoglaltsága, dr. Mándity Marin pedig külföldi útja miatt volt távol. Straub F. Brunó, az Elnöki Tanács elnöke köszöntötte a nyugállományba vonuló Duschek Lajosnét és dr. Gajdócsi Istvánt, akik mindketten az Elnöki Tanács tagjai maradnak. Az ülésen - napirenden kívül - Németh Miklós, a kormány elnöke kérte az Elnöki Tanácsot, javasolja az Országgyűlésnek: Nyers Rezsőt, akit az MSZMP elnökévé választottak, mentse fel államminiszteri beosztásából. E kérdésről tárgyalt Nyers Rezsővel, aki úgy nyilatkozott, hogy a két feladat együttes ellátása nagy megterhelést jelentene számára. Nyers Rezső változatlanul a gazdaságirányítási reformbizottság elnöke marad, részt vesz a kormány gazdasági programjának kimunkálásában. Faragó András elmondta azt is, hogy a testület jóváhagyólag tudomásul vette: az Országos Választási Elnökség tagjai sorába - a Hazafias Népfront előterjesztése alapján - Kukorelli István, a HNF ügyvezető elnöke kerül Molnár Béla helyébe. Zentai Gyula, az Elnöki Tanács Titkárságának vezetője a napirenden szereplő kérdéseket ismertette. Szólt Straub F. Brunó Törökországban tett hivatalos látogatásának eredményeiről, az ipari szövetkezetekről szóló 1971. évi 32. számú törvényerejű rendelet jelentőségéről. Az egyházi állások betöltéséhez szükséges hozzájárulással kapcsolatban elmondta, hogy a módosítás értelmében az állami hozzájárulás az esetek zömében megszűnik, s ezentúl csupán mintegy 30 olyan egyházi tisztségre korlátozódik, amelyeknél a kinevezés nem magyar joghatóságú szerv feladata. (folyt.köv.)
1989. június 26., hétfő 16:03
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|