|
|
|
|
Rajnai - sajtóértekezlet
|
Dorogi Sándor, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. március 22. szerda (MTI-TUD) - Az MSZMP főtitkárának csütörtökön kezdődő moszkvai látogatása kapcsán a magyarországi politikai és gazdasági reformokról, a tavaszi ünnepekről tájékoztatta a szovjet sajtó képviselőit szerdán Moszkvában Rajnai Sándor. A moszkvai magyar nagykövet a látogatás kapcsán elmondta: Grósz Károly és Mihail Gorbacsov a tárgyalásokon mindenekelőtt a két országban végbemenő belső folyamatokról folytat majd véleménycserét, s szó lesz nemzetközi kérdésekről is. Külön hangsúlyozta, hogy a magyar főtitkár rendkívül nagy jelentőséget tulajdonít a látogatásnak, s vele együtt a Politikai Bizottság, a KB és az egész párttagság is nagy érdeklődéssel várja a két pártvezető moszkvai találkozóját.
A moszkvai magyar nagykövetségen első ízben tartottak magasszintű tárgyalásokat megelőző, előzetes tájékoztató jellegű találkozót a szovjet és - a Moszkvában dolgozó - magyar újságírók számára. Mint ismeretes, Grósz Károly tárgyalásait befejezve - a hasonló szintű moszkvai látogatások eddigi gyakorlatától eltérően - a szovjet fővárosban nagy érdeklődéssel várt nemzetközi sajtóértekezleten találkozik a világsajtó képviselőivel. A nagykövetségi sajtótájékoztatón a szovjet újságírók igen élénken érdeklődtek a március 15-i ünnepségen egyes alternatív szerevezetek által hangoztatott jelszavak - így a Varsói Szerződésből való kilépés követelésének - hivatalos megítélése, s a Magyar Szocialista Munkáspárt ezzel kapcsolatos álláspontja, valamint általában a magyar külpolitika távlatai iránt. Külön kérdés foglakozott Grósz Károlynak az Interparlamentáris Unió budapesti ülésszakán elhangzott beszédével, azon belül is a felszólalásnak a pártokkal, a szocialista országok önállóságát, szuverenitását taglaló részével. +++
1989. március 22., szerda 15:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|