|
|
|
|
Megkezdődött az Országgyűlés ülésszaka (42. rész) - Dióhéj
|
Az Országgyűlés márciusi ülésszaka első napjának eseményei dióhéjban: Szerdán délelőtt 10 órakor Horváth Lajos elnökletével megkezdte munkáját az Országgyűlés márciusi ülésszaka. Horváth Lajos elsőként a Nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntötte a törvényhozó testület hölgytagjait. Ezután Stadinger István felolvasta a házelnöki tisztéről való lemondási szándékát ismertető levelét. Az országgyűlés 26 ellenszavazattal és 11 tartózkodás mellett tudomásul vette lemondását. Eddigi munkáját Horváth Lajos megköszönte. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa javaslatát - amelyet Huszár István, a HNF OT főtitkára terjesztett elő - az Országgyűlés egyhangúlag elfogadta a Gyuricza László elnökletével létrejött jelölőbizottság névsoráta. A bizottság megkezdte munkáját, hogy indítványt tegyen a ház elnökének személyére. A törvényhozók ezután felállással adóztak a közelmúltban elhunyt Miskó István Bács-Kiskun megye 6. vk. képviselő emlékére. A levezető elnök bejelentette, hogy Újvári Sándor (Zala m. 7. vk.), Apró Antal (Csongrád m. 1. vk.), Gajdos Ferenc (Budapest 43. vk.), Cservenka Ferencné (Pest m. 4. vk.), Molnár Frigyes (Bács-Kiskun m. 3. vk.) és Losonczi Pál (Országos lista) lemondott mandátumáról. Az Országgyűlés e lemondásokat két tartózkodással tudomásul vette, és az Országos Választási Elnökség javaslata alapján a Zala megyei 7. vk. megüresedett képviselői helyére Ördög Ferenc eddigi pótképviselőt egyhangúlag igazolta. Az Országgyűlés egyhangúlag tudomásul vette az Elnöki Tanács jelentését. A korábbi ülésszakon nem tárgyalt interpellációkon és kérdéseken túl további 19 interpellációt és 9 képviselői kérdést terjesztettek elő. Horváth Lajos az ülésszak tárgysorozatára tett javaslatot. 1./ Magyarország alkotmánya szabályozási elveinek tárgyalása; 2./ a Minisztertanács tájékoztató jelentése a romániai menekültek helyzetéről, a kormány tervezett további intézkedéseiről; 3./ az Országgyűlés elnökének megválasztása; 4./ a Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény módosításával foglalkozó törvényjavaslat; 5./ a sztrájkról szóló törvényjavaslat; 6./ a belkereskedelemről szóló 1978. évi I. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása; 7./ az 1995-re tervezett Budapest-Bécs Világkiállítás előkészítésének helyzetéről szóló tájékoztató; (folyt.köv.)
1989. március 8., szerda 20:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|