|
|
|
|
Megkezdődött az Országgyűlés ülésszaka (41. rész)
|
Kitért az összeférhetetlenség önálló szabályozására is. Mint mondotta, a mostani Parlamentnek nem egy megyei tanácselnök is tagja. Ők mint képviselők - törvényhozók; bizottsági tagként ellenőrzők; tanácselnökként végrehajtó jogkörrel rendelkeznek. ,,Képviselőként az ellene felhozott panaszokat meghallgatja, megígéri, hogy eljár önmaga ellen, majd bizottsági tagként mindkét önmagát ellenőrzi.,, Megoldást csak az a konstrukció adhat, ha a megyei tanácselnökök - csakúgy mint a nemzetiségek, a vallások és a cigányság képviselői - egy külön kamarában tevékenykednek, s ott vétójoggal rendelkeznek. Végezetül ismét hangsúlyozta: ,,fél évszázad óta most válik először lehetségessé, hogy egy nép megteremtse társadalmi szerződéssel az elnyomásmentes, félelem nélküli életét. Erre a társadalmi békére jobb alapot, mint a mostani alkotmánytervet, elképzelni sem tudok,,. A soros elnök valamivel este hét óra előtt berekesztette az ülést;. csütörtökön az alkotmánykoncepció feletti vitával folytatja munkáját az Országgyűlés. (folyt. köv.)
1989. március 8., szerda 19:48
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|