|
|
|
|
Megkezdődött az Országgyűlés ülésszaka (1. rész)
|
1989. március 8., szerda - Szerdán délelőtt 10 órakor megkezdte munkáját az Országgyűlés márciusi ülésszaka. Az ülésen részt vett Straub F. Brunó, az Elnöki Tanács elnöke, Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke. Ott voltak az MSZMP vezető tisztségviselői, a kormány tagjai, s a páholyokban foglaltak helyet a Budapesten akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői.
Az elnöklő Horváth Lajos elsőként a nemzetközi Nőnap alkalmából köszöntötte a törvényhozó testület hölgytagjait. Ezután Stadinger Istvánnak, az Országgyűlés elnökének adta meg a szót. A házelnök bejelentette lemondási szándékát, s felolvasta az indokait ismertető leköszönő levelet. ,,Tisztelt Országgyűlés Az Országgyűlés megtisztelt bizalmával: az elmúlt évben elnökévé választott. Most a tisztelt Országgyűléshez fordulok, hogy lemondásomat fogadja el, s e tisztségemből mentsem fel. Az Országgyűlésben is tükröződnek az élet szinte minden területét érintő, és gyorsuló ütemben végbemenő folyamatok. Az Országgyűlés egyre fontosabbá válik, és munkájának megszervezése során új feladatokat kell ellátni, nem egyszer feszült viszonyok között. Ehhez az Országgyűlés elnökeként szerzett tapasztalataim alapján állíthatom: fiatalabb képviselőre lenne szükség. Én 63. évemben járok, s 47 éve dolgozom. Ismételten kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy lemondásomat tudomásul venni, a felmentést megadni szíveskedjék.,, A levélhez hozzáfűzte: - Aki vezető, közéleti szerepet vállal, annak számolni kell kritikával, sőt a kritikánál erősebb jelzőkkel és minősítésekkel is. Ezt természetesen tudtam, amikor elvállaltam az elnöki tisztet. Viszont ez nem jelenti azt, hogy nincs tűréshatár. Én eljutottam ide. Azonban ez csak másodlagos, mert lemondásom első okát a levelem tartalmazza. Az Országgyűlésnek fiatalabb, esetleg kevésbé harsány természetű ember hasznosabb lenne az elnöki székben. Határozathozatal következett: az Országgyűlés 275 egyetértő és 26 ellenszavazattal, 11 tartózkodás mellett tudomásul vette Stadinger István lemondását, s az Országgyűlés elnöki tisztsége alól felmentette. (folyt. köv.)
1989. március 8., szerda 11:39
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|