|
|
|
|
Az MSZMP KB ülése (29. rész)
|
A mostani új helyzetben realitásként kell számolni azzal, hogy az MSZMP taglétszáma tovább fog csökkenni - mutatott rá a Központi Bizottság titkára. A további kérdésekre válaszolva hangsúlyozta: kétségtelen, hogy sérelmek érték azokat az állampolgárokat, akik a korábbi években március 15-én tüntetéssel adtak hangot elégedetlenségüknek. 1987-ben és 88-ban azonban már nem ismétlődtek meg a rendőri intézkedések, s ez tettekkel kifejezett önkritika is volt. Az MSZMP mostani felhívásában a március 15-e megünneplése kapcsán az együttműködést, s az ebben kifejezett közös munkálkodást szorgalmazza. Hogy hányan léptek át a Magyar Szociáldemokrata Pártba az MSZMP-ből, azt nem tartják nyilván - mondotta Berecz János. Egy újabb kérdésre felelve hozzátette: az 1956 átértékelésével kapcsolatban kialakúlt vita nyomán háromezren hagyták el az MSZMP-t, de nem mindegyik kilépés függ össze a forradalom megítélésével kapcsolatban felhozott új szempontokkal. A Központi Bizottság titkára elképzelhetőnek tartja, hogy az úgynevezett fundamentalisták létrehoznak egy baloldali pártot, ez azonban szerinte az MSZMP erősítését szolgálja majd. Kitért arra is, hogy a vitában több javaslat is elhangzott országos pártértekezlet, illetve országos munkakongresszus összehívására. Ezeket az indítványokat a Központi Bizottság nem utasította el, de nem is szavazott róluk. Erről a kérdésről júniusig, a Központi Bizottság kibővített üléséig még van idő dönteni. Végezetül leszögezte, a KB március végén is összeül és minden bizonnyal áprilisban és májusban is tanácskozik, mert az elkövetkező időben igen sok tennivalója akad. (MTI)
1989. március 7., kedd 20:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|