|
|
|
|
MSZMP-találkozósorozat (1. rész)
|
1989. március 5., vasárnap - A Magyar Szocialista Munkáspárt, illetve a Magyarországi Ifjúsági Szervezetek Országos Tanácsa, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt találkozóival folytatódott vasárnap az a kétoldalú tárgyalássorozat, amelyet az MSZMP kezdeményezett, s amelynek célja egy széles körű, a különféle társadalmi-politikai szervezetek részvételével összeülő ,,nemzeti kerekasztal,, előkészítése.
Az MSZMP székházában vasárnap délelőtt elsőként a MISZOT küldöttsége - Stumpf István elnök, valamint a KISZ, a FIDESZ, a Szociáldemokrata Ifjúsági Kör, az Ifjúsági Környezetvédelmi Szövetség és a katolikus ifjúsági mozgalom képviselője - ült a tárgyalóasztalhoz. A MISZOT és az MSZMP tárgyalódelegációja egyetértésre jutott abban, hogy mindenki, aki az ország sorsáért felelősséget érez, tegyen lépéseket az érdemi kérdések megtárgyalására alkalmas fórum létrehozására. A MISZOT képviselői elfogadhatónak tartották az MSZMP erre vonatkozó elképzeléseit, amelyekről Fejti György, az MSZMP tárgyaló delegációjának vezetője, a Központi Bizottság titkára adott tájékoztatást. Egyebek között hangsúlyozta: a mai gondok abban is gyökereznek, hogy az ifjúság nem vehetett részt a mindenkori politika alakításában. Az MSZMP-nek ma az az érdeke, hogy az ifjúság, mint fontos társadalmi csoport, valamilyen formában jelen legyen a ,,nemzeti kerekasztalnál,, és az azt előkészítő konzultációkon is. Stumpf István úgy értékelte ezt a találkozót: az MSZMP először fordít intézményesen figyelmet a MISZOT működésére. Hangsúlyozta: a MISZOT és az ifjúság érdekelt abban, hogy a mai hatalom központi szerve, az MSZMP átalakulásának eredményeként a reformerők kapjanak meghatározó szerepet a párton belül, és a többpártrendszerre történő békés átmenet feltételeit közös párbeszéd során alakítsák ki. Kifejtette azt is: minthogy a MISZOT a konszennzus elve alapján működő érdekegyeztető fórum, a jelenlévőknek nincs felhatalmazásuk arra, hogy bármilyen politikai kérdésben ezen a napon megállapodjanak. A közgyűlésnek kell döntenie abban is, hogy a MISZOT milyen státusszal vesz részt a ,,nemzeti kerekasztalnál,,. (folyt. köv.)
1989. március 5., vasárnap 15:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|