|
 |
 |
 |

Közös ünneplésre invitál a Budapesti Pártbizottság (1. rész)
|

1989. március 1., szerda - Közös ünneplésre invitálja a fővárosiakat a Budapesti Pártbizottság: a Hazafias Népfront felhívásához csatlakozva fél napos, az ünnephez méltó programot szervezve március 15-re. A rendezvénysorozatra minden állampolgárt, a különböző szervezetek, tömörülések, egyházak, vallási felekezetek képviselőit várják.
Az MSZMP Budapesti Bizottságán az MTI munkatársának elmondták: az MSZMP és a Hazafias Népfront az utóbbi időszak belpolitikai eseményei nyomán átgondolta, hogyan emlékezzen meg nemzeti ünnepeinkről. Ezen belül is fontosnak tartják az állami és a népi-nemzeti jelleg szétválasztását. Ezért született az a javaslat, hogy március 15-én az Elnöki Tanács, a Minisztertanács és az Országgyűlés elnöke - az állami protokoll szabályai szerint - megkoszorúzza a Magyar Hősök Emlékművét és Kossuth Lajos kormányzó államelnök szobrát. E kegyeletes aktusra érdeklődőket is várnak. Délelőtt - a hagyományokra építve, de új módon - politikai nagygyűlést szerveznek a Múzeum-kertben, a Nemzeti Múzeum előtt. A tervek szerint az ünneplők három irányból érkeznek a nagygyűlés helyszínére. A belső pesti kerületekben lakók a Március 15. téren, a budai városrészben élők a Bem József téren találkoznak, a harmadik találkozási pontként a Báthory utcát jelölték meg. Az ünneplők a Petőfi és a Bem József-szobor, illetve a Batthyány örökmécses megkoszorúzását követően közösen vonulnak az ünnepi díszbe öltöző, külsőségeiben az 1848-as hagyományokat felelevenítő Múzeum-kertbe. Itt együtt ünnepelnek a budapestiekkel Pest megye és a főváros környéki települések lakói - az előrejelzések szerint mintegy 6O-7O ezren. A nagygyűlés szónoka a tervek szerint Nyers Rezső, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter lesz. A közös ünneplésben aktívan vehetnek részt a különböző szervezetek, mozgalmak: képviselőik felszólalhatnak a rendezvényen. A program nagyrészt a hagyományokra épül: katonai tiszteletadás közepette felvonják a szabadságharc zászlóját, elhangzik a Himnusz és a Szózat, valamint a Nemzeti Dal, s koszorúzási ünnepséget is tartanak. (folyt.köv.)
1989. március 1., szerda 14:02
|

Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|