|
|
|
|
Hamarosan ismét megindul a belföldi légiközlekedés (1. rész)
|
1989. február 23., csütörtök - Hosszú évek után hamarosan újból megindulhat Magyarországon a belföldi légiközlekedés. A Közlekedési, Hírközlési és Építésügyi Minisztériumban felmérték, hogy milyen igények vannak erre, s azt is vizsgálták, hogy a meglévő feltételeken túl milyen újabbak szükségesek a városok közötti, nem menetrend szerinti, közforgalmú repülés megindítására. Az erre vonatkozó pozitív döntéseket nagymértékben befolyásolta az a sürgető igény, hogy a vidéki nagyvárosok szorosabban kapcsolódjanak Magyarország idegenforgalmi, üzleti, közlekedési vérkeringésébe.
Az országban több az olyan - elsősorban csak mezőgazdasági és sportcélra használatos - repülőtér , amely alkalmas lehet utasforgalomra is. Ezek egy részét viszonylag kis ráfordítással be lehet vonni a belföldi repülésbe. A felmérések szerint idén több repülőteret is megnyithatnak: így Nyíregyházán, Pécsett, Balatonkiliti-Siófokon, Kaposváron és esetleg Békéscsabán. Az említett repülőterek fejlesztésére 113 millió forintot fordítanak az idén. Ebből 47 millió forintot nyújt a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság (LRI), 50 millió forinttal járul a beruházásokhoz az Idegenforgalmi Alap (ezt egyébként pályázat alapján osztják szét). A Szabolcs-Szatmár Megyei Tanács mintegy 10 millió, a Baranya megyei Tanács 4, a Pécs városi Tanács pedig 2 millió forintot áldoz az idén erre a célra. A következő években további repülőterek bekapcsolására is számítani lehet, így például Szegeden, Hajdúszoboszlón és Budaörsön. A fejlesztéseket fokozatosan valósítják meg. Az első ütemben az alapszolgáltatáshoz feltétlenül szükséges műszerekkel, berendezésekkel szerelik fel a leszállópályákat. Eleinte csak nappal és jó időjárási körülmények között lehet majd repülni. A későbbiekben magasabb követelményeket kielégítő irányító- és fénytechnikai berendezésekkel, utasforgalmi létesítményekkel gazdagítják a repülőtereket. Tervezik azt is, hogy a szerzett tapasztalatok alapján a továbbiakban - az igényekkel és a lehetőségekkel összhangban - megteremtik a külföldről közvetlenül érkező kis gépek fogadásának feltételeit is. (folyt.köv.)
1989. február 22., szerda 18:26
|
Vissza »

1989. február 22., szerda 22:48
|
Vissza »
|
|
Hamarosan ismét megindul a belföldi légiközlekedés (2. rész)
|
A belső légiforgalom lebonyolítására, szervezésére AVIA Express néven közös vállalat alakul. Erről már előrehaladott tárgyalások folynak. A vállalkozásban részt vesz az LRI, a MALÉV, a MÉM Repülőgépes Szolgálat, valamint előreláthatólag a Hungarocamion, az Országos Mentőszolgálat és az MHSZ. A társaság nyitott, hozzá további, akár külföldi tagok is csatlakozhatnak. Az új cég gondoskodik majd arról, hogy a megfelelő repülőgéppark, valamint a hajózó, a műszaki és az üzemeltető személyzet rendelkezésre álljon, továbbá szavatolja a szükséges szolgáltatási színvonalat. Első lépésben a tagok tulajdonában lévő - különböző típusú - repülőgépeket használják utasszállításra. Így lesz a gépek között például 19 személyes L-410-es, szó van a JAK-40-es igénybevételéről, valamint helikopterek és más - elsősorban légitaxi célokra alkalmas - kisgépek beállításáról. Amennyiben a vállalkozás gazdaságosnak bizonyul, szóba jöhet az is, hogy a közös vállalat kifejezetten erre a célra alkalmas repülőgépeket vásárol. A belföldi légiforgalomban részt vevő gépek természetesen csak a kijelölt biztonságos légifolyosókon közlekedhetnek, s a forgalom szervezésénél messzemenően figyelembe veszik a környezetvédelmi szempontokat, valamint azt, hogy a repülés biztonsága megfeleljen a légügyi hatóságok által előírt, nemzetközileg is elfogadott követelményeknek. (MTI)
1989. február 22., szerda 22:50
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|