|
|
|
|
A Magyar Műsorszóró Vállalat privatizációjának feltételei
|
1990. szeptember 21., péntek - A Magyar Műsorszóró Vállalat
privatizációjának megkezdése legkorábban csak a jövő év első
negyedévének végére várható - hangzott el pénteken azon a
sajtótájékoztatón, melyen Bartha József vezérigazgató, a vállalat
terveiről és jövőbeni privatizálásának feltételeiről tájékoztatta a
sajtó képviselőit.
A nyilvános pályázat eredményeként ez év augusztus 1-jén kinevezett vezérigazgató röviden emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a Magyar Műsorszóró Vállalatot 1990. január 1-jei hatállyal alapította meg a közlekedési és hírközlési tárca. Ez az esemény a Magyar Posta átszervezéséhez kapcsolódott, amikor is különvált egymástól a klasszikus postaszolgálat, a telefonszolgáltatás és a műsorszórás. Az alapító szerv azonban az alapításkor azt a szándékát is kifejezte, hogy a vállalat 1990. július elsejével alakuljon részvénytársasággá. A jelenleg is érvényben lévő jogi és gazdálkodási környezet azonban ezt a mai napig nem tette lehetővé. A vállalat szakemberei ennek ellenére folyamatosan dolgoznak annak a feltételrendszernek a megteremtésén, amely a privatizálás alapját jelentheti majd. Ez azonban nem megy könnyen, hiszen vannak megkerülhetetlen jogi akadályok is, mint például a Postáról és a távközlésről szóló 1964. évi II. törvény, amely szerint a műsorszórás állami feladat, amit a Posta kizárólagos joggal lát el. Ugyancsak ilyen akadály a frekvencia és a tájékoztatási törvény hiánya is, mert az érvényben lévő frekvenciamoratórium a frekvenciatörvény nélkül nem oldható fel, a műsorok közszolgáltatói és kereskedelmi jellegének szétválasztásához pedig nélkülözhetetlen a tájékoztatási törvény. A privatizáció pedig csak e törvények megalkotása után kezdődhet el, sőt akkor is csak fokozatosan, több lépcsőben valósítható meg. A jelenlegi elképzelések szerint első lépésként a vállalat átalakulna egyszemélyes részvénytársasággá, melyben az újjáértékelt vagyon képezné az állami tulajdoni hányadot. Ezt követhetné az alaptőke emelése, ami a hiányzó fejlesztési források biztosításához szükséges. A költségvetési támogatás jelentős részét ugyanis a kormány meg kívánja szüntetni.
A tájékoztatón az is elhangzott, hogy az állami tulajdon többségi arányának megtartása a privatizáció során sem lehet kétséges, tehát a külföldi, illetve magántőke arányát valamilyen formában korlátozni kell. Ennek részleteiről azonban majd a remélhetőleg rövid idő múlva már megváltozott feltételek és elfogadott törvények ismeretében lesz érdemes gondolkodni. (MTI)
1990. szeptember 21., péntek 17:35
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER hallgató telefonüzenete:
"Jó estét kívánok, vagy jó napot kívánok! üdvözlöm önöket, innen Tatáról. Már nagyon régóta hallgatom adásukat. Hát meg vagyok vele elégedve. Csak egy probléma van, hogy a Magyarországon betiltott, vagy jóformán betiltott 3+2 nevű jugoszláviai együttes műsorából semmit sem lehet hallani önöknél, elvétve egy-kettőt, például ,Halvány őszirózsa' Hát szeretném, hogyha a műsorukat kissé színesebbé tennék. Csinálnának egy olyan jó műsort, mondjuk jugoszláviai dalokat, 3+2, Sógorok, meg miegymás, amit minálunk nem játszanak a Kossuth vagy Petőfi Rádióban. Hát szeretném, ha egy ilyen jó műsort csinálnának, és most szombaton majd kíváncsi leszek, hogy mit szólnak hozzá. Nem tudom, melyik műsorban lehetne majd ezt meghallgatni. Hajdú Júliától várom a választ. Köszönöm. A legjobbakat, további jó egészséget, viszonthallásra."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|