|
|
|
|
Végső búcsú Kádár Jánostól - Nyers Rezső búcsúbeszéde (2. rész)
|
Számomra Somogy, s az ismerős tájak szinten szülőföldemnek számítanak, mert a világra eszmélés, az emberek és környezetük, a haza megismerésének döntő idejét töltöttem ott.,, Az emberiesség lényegének e korai felismerésében rejtőzött a Kádár Jánost haláláig elkísérő, töretlen életfilozófia. A tanoncévek alatt, majd később a munkáséletben a megélhetésért küszködés idején is tisztában volt azzal, hogy az ember sorsa a madáchi értelemben vett küzdelem, a szüntelen harc a sors kihívásai ellen. Ám a nélkülözés legnehezebb pillanataiban is ott pislákolt a láng a szívében. A gyökereket a tanonctársak, a sportban a labdarúgómeccseken és sakkcsatákon vetélkedő barátok segítették szárba szökkenni. De mindenekelőtt és kiváltképpen egy jobb világért egyesülő mozgalom, amelyről élete végéig vallotta: ,,a mozgalom nevelt, formált engemet,,. Az ifjúmunkások mozgalmában indult hosszú politikai pályája 1931-ben. Hamar a saját bőrén megtanulta, milyen szívós kitartást, egyenes gerincet és fegyelmet kíván az illegális kommunista mozgalom. Egy hónappal később letartóztatta a politikai rendőrség, nem utoljára. A börtönből 1932-ben szabadult, de 1935-ben ismét letartóztatták. Két évre ítélték. A negyvenes évek elejétől a legális Szociáldemokrata Pártban is működött, miközben részt vett az illegalitásban lévő Kommunisták Magyarországi Pártjának az újjászervezésében; 1942-től a párt Központi Bizottságának tagja, 1943-tól titkára. Még abban az évben megalakította a Békepártot, amely a második világháború elvadult közegében fontos kommunista kísérlet volt a nemzeti összefogást szolgáló népfront megteremtésére. Az ország német megszállása után - 1944 áprilisában - megkísérelte, hogy a határon illegálisan átjutva, a jugoszláv népi hadsereg segítségével kapcsolatot teremtsen a Szovjetunióban élő magyar kommunista vezetők és az itthon működő Központi Bizottság között. A magyar-jugoszláv határon elfogták, s bár kilétét sikerült eltitkolnia, kétévi fegyházbüntetésre ítélték. Onnan megszökött, majd Budapesten folytatta az illegális munkát, az antifasiszta ellenállási mozgalom egyik irányítójaként. A háború vérzivatara után megvalósíthatónak látta azt a világot, amelyért küzdött. A népi demokrácia esztendeiben, az újjáépítés idején irányító, vezető posztokon tapasztalta, micsoda hatalmas, gigantikus alkotó erő rejlik az emberekben. (folyt.köv.)
1989. július 14., péntek 18:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Papp János 647-534 nagyon szépen kérem Önöket, ha lehet, megegyszer vetitsenek a nehézsúlyú ökölvivó VB döntőröl egy részletet. Köszönöm. -
863-962 Nyéki László én nem hiszem, hogy normális vagyok,de lehet hogy a műsor szerkesztője is olyan mint én. Hogy lehet a Hofi műsort egy időben vetiteni a Derrick-kel. Nem akarok megsérteni senkit, nagyon jó a műsor, de miért egy időben tesznek, pl. tegnap is egyidőben volt két klasszikus zene. -
475-376: szeretnék érdeklődni, hogy az ökölvivó mikor érkezik a Ferihegyi Repülőtérre. Köszönöm. -
Burai Jánosné Debrecen lo-672: vasárnap délután volt egy összeállítás egy ausztriai síparadicsomról. Szeretném ha megmondanák nekem, hogy hol van ez pontosan, ha vissza tudnának hivni, nagyon megköszönném. -
475-376: újra érdeklődik, hogy nehézsúlyú ökölvivó mikor indul haza."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|