|
|
|
|
Az MSZMP Központi Bizottságának ülése - második nap (12. rész) - Sajtókonferencia
|
Fejti György végül kijelentette: - Nagy munka van mögöttünk, de mégnagyobb áll előttünk, hiszen a hétfői vita egy szakaszt lezárt, ugyanakkor kezdeményezett egy - most már a szakma, a jogtudomány keretei közül egyre inkább a politika és az állampolgárok napi vitája tárgyát képező - munkafázist. Nehéz lenne prognózist adni, hiszen az alkotmány akkor van kész, ha nagyobbrészt közmegegyezés van mögötte. A Központi Bizottság azonban egy éven belül egy kodifikált szöveget szeretne a Parlament elé terjeszteni, s elfogadása esetén a következő év elején népszavazásra bocsátani. Iványi Pál, az agrárpolitikai koncepció előadója bevezetőjében arról tájékoztatta az újságírókat, hogy a napirend feletti vita reggel 8 órától délután fél 3-ig tartott, majd kiemelte: a gazdasági reform gyorsítása, az új gazdasági filozófia kidolgozása több mint fél éve folyik. A kormányzatban, a különböző bizottságokban befejezéséhez közelednek az ezzel kapcsolatos viták. E tekintetben az első igazán reformértékű megjelenés az agrárpolitikai tézis, amely a korábbihoz képest lényeges elemeiben változik, annak a reformfelfogásnak a szellemében, amelyről az elmúlt időben oly sok szó esik. Ez az első olyan gazdaságpolitikai típusú elképzelés, amivel a májusi pártértekezlet óta - programként - az MSZMP a nyilvánosság elé lép. A KB titkára leszögezte: módszerét illetően is változás történik a korábbiakhoz képest, ugyanis a KB két menetben tárgyalja e kérdéskört. Az első olvasatban megvitatott tézistervezettel kapcsolatosan úgy döntött, hogy - az elhangzottakat figyelembe véve - társadalmi vitára bocsátja. (folyt. köv.)
1989. február 21., kedd 18:14
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Papp János 647-534 nagyon szépen kérem Önöket, ha lehet, megegyszer vetitsenek a nehézsúlyú ökölvivó VB döntőröl egy részletet. Köszönöm. -
863-962 Nyéki László én nem hiszem, hogy normális vagyok,de lehet hogy a műsor szerkesztője is olyan mint én. Hogy lehet a Hofi műsort egy időben vetiteni a Derrick-kel. Nem akarok megsérteni senkit, nagyon jó a műsor, de miért egy időben tesznek, pl. tegnap is egyidőben volt két klasszikus zene. -
475-376: szeretnék érdeklődni, hogy az ökölvivó mikor érkezik a Ferihegyi Repülőtérre. Köszönöm. -
Burai Jánosné Debrecen lo-672: vasárnap délután volt egy összeállítás egy ausztriai síparadicsomról. Szeretném ha megmondanák nekem, hogy hol van ez pontosan, ha vissza tudnának hivni, nagyon megköszönném. -
475-376: újra érdeklődik, hogy nehézsúlyú ökölvivó mikor indul haza."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|