|
|
|
|
Sevardnadze - új szovjet javaslat (tudósítói) (1.rész)
|
Eszes Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Kairó, 1989. február 19. vasárnap (MTI-tud) - A szovjet külügyminiszter a közel-keleti nemzetközi rendezési konferencia érdekében ,,előkészítő bizottság,, létrehozását indítványozta az ENSZ BT öt állandó tagja részvételével. Ezt Eduard Sevardnadze vasárnap délutáni damaszkuszi sajtóértekezletén közölte szíriai látogatása befejeztével.
Sevardnadze szerint ,,kilenc hónap megfelelő előkészítési periódus lenne a békekonferenciához,,. Az említett bizottság az első hónapokban külön-külön tárgyalna k az arab-izraeli konfliktusban érintett felekkel - mondotta, hozzátéve, hogy ebben kívánatos felhasználni az ENSZ, valamint annak főtitkára, Pérez de Cuéllar közvetítési lehetőségeit és képességeit is. A szovjet diplomata hangoztatta, hogy országa ,,e kérdésről kész külügyminiszteri szinten is tárgyalni, például az ENSZ BT ennek szentelt különleges ülésén,,. Sevardnadze értékelése szerint a Szovjetunió és az Európai Közösség nézetei egybeesnek a közel-keleti békekonferencia ügyében, akárcsak az ezzel kapcsolatos előkészítő munkák elsődleges fontosságában. (A nyugat-európai integráció megbízásából a spanyol, francia és görög külügyminiszterek ,,trojkája,, egy héttel ezelőtt fejezte be ammani, kairói és damaszkuszi tárgyalásait, s előzőleg a delegáció tagjai Madridban a PFSZ VB elnökével, illetve Izraelben a kormány tagjaival tárgyaltak.) A szovjet diplomácia irányítója a szíriai vezetőkkel és Háfez Asszad elnökkel folytatott tárgyalásairól elmondotta, hogy azokon ,,a térség feszültségének csökkentését szolgáló bizonyos eszméket,, vitattak meg. Például mindkét fél támogatta azt a javaslatot, hogy a Közel-Keleten nukleáris fegyverektől mentes zónát kell létrehozni. (folyt.)
1989. február 19., vasárnap 17:39
|
Vissza »
|
|
Sevardnadze - új szovjet javaslatok (tudósítói) (2. rész)
|
Sevardnadze erőteljes támogatásáról biztosította azt az indítványt is, hogy - a térség konfliktusának megvitatására - tartsanak mielőbb magas szintű találkozót szíriai, egyiptomi, jordániai, libanoni és palesztin részvétellel. Hangoztatta, hogy meghatározó az arab országok, valamint a PFSZ álláspontja közti közeledés, ,,amelyben a számos nézetkülönbség ellenére jól érezhető pozitív fejlődés van,,. A külügyminiszter elmondotta, hogy mostani körútjáról tájékoztatta amerikai kollégáját, James Bakert, azzal a megjegyzéssel, hogy ha e tíz nap alatt újabb elképzelések születnek, azokat a legközelebbi, március 6-ra tervezett bécsi találkozójukon megvitatják. Arra az újságírói kérdésre, hogy esetleg megpróbálnak-e közösen nyomást gyakorolni Izraelre a békekonferencia elfogadása érdekében, Sevardnadze válasza ez volt: ,,nem könnyű változtatni az izraeli hajthatatlanságon.,, Ami a szovjet izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételét illeti, erről a Szovjetunió ,,mindeddig még nem hozott döntést,, - ezt a szovjet külügyminiszter már Ammanba való érkezése után jelentette ki repülőtéri sajtóértekezletén. ,,Az Arensz úrral szervezett kairói találkozónak célja a párbeszéd, mely hasznosságában egyértelműen hiszünk. Tisztázni fogjuk, hogy az utóbbi idők fejleményei hoztak-e kedvező változásokat az izraeli oldalon,, - mondotta. A jordániai fővárosból a kormány vezető tagjaival, majd az uralkodóval, Husszein királlyal folytatott tárgyalásai után Eduard Sevardnadze késő este utazik tovább Kairóba, ahol éjfélre várják érkezését. A szovjet külügyminiszter csütörtökön utazik tovább Egyiptomból előbb Irakba, majd onnan Iránba.+++
1989. február 19., vasárnap 17:47
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Papp János 647-534 nagyon szépen kérem Önöket, ha lehet, megegyszer vetitsenek a nehézsúlyú ökölvivó VB döntőröl egy részletet. Köszönöm. -
863-962 Nyéki László én nem hiszem, hogy normális vagyok,de lehet hogy a műsor szerkesztője is olyan mint én. Hogy lehet a Hofi műsort egy időben vetiteni a Derrick-kel. Nem akarok megsérteni senkit, nagyon jó a műsor, de miért egy időben tesznek, pl. tegnap is egyidőben volt két klasszikus zene. -
475-376: szeretnék érdeklődni, hogy az ökölvivó mikor érkezik a Ferihegyi Repülőtérre. Köszönöm. -
Burai Jánosné Debrecen lo-672: vasárnap délután volt egy összeállítás egy ausztriai síparadicsomról. Szeretném ha megmondanák nekem, hogy hol van ez pontosan, ha vissza tudnának hivni, nagyon megköszönném. -
475-376: újra érdeklődik, hogy nehézsúlyú ökölvivó mikor indul haza."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|