|
|
|
|
Nyers-interjú - L,Unitá
|
Róma, 1989. január 21. szombat (MTI) - A magyarországi belpolitikai helyzet alakulásáról, a reform távlatairól nyilatkozott Nyers Rezső államminiszter a L,Unitá cimű olasz újság budapesti tudósítójának. A beszélgetést ,,Jogállam és pluralizmus: Budapest változtat,, címmel szombati számában közölte az OKP lapja.
Nyers Rezső a közelmúltban elfogadott és a készülő törvények, valamint a tervbe vett új alkotmány kapcsán kijelentette, hogy jövőre kialakulnak az új politikai rendszer alapvonásai. Lehetségesnek, de nem biztosnak mondotta azt, hogy már az 1990-es parlamenti választáson több párt indul. Az átfogó politikai program kidolgozásakor természetes, hogy nézetkülönbségek vannak - mondta, arra utalva, hogy a párton belül vita folyik: az MSZMP ragaszkodjon-e a májusi pártkonferencia döntéseihez, vagy vessen számot azokkal a gyors változásokkal, amelyek azóta végbementek a társadalomban. A Politikai Bizottság tagja úgy vélekedett, hogy a pártnak a társadalomban és nem felette kell léteznie, számot kell vetnie annak dinamizmusával, nem képezhet döntéseivel fékező erőt. Emlékeztetett arra, hogy a hatvanas években felülről kezdeményezték a gazdasági reformot. Most egyszerre felülről és alulról dinamizálódik a folyamat. Nemzeti egyetértésre kell jutni néhány alapvető kérdésben. Ahhoz, hogy az ország kijusson a válságból politikai többségre van szükség, amely az MSZMP körül formálódó koalíción alapulhat. A sztálinista modelltől eltérő szocializmusnak az olyan piacgazdaság a legfontosabb megkülönböztető jegye, amelyben a gazdasági és a szociális politika együtt hat - mondotta. A gazdasági helyzettel kapcsolatban Nyers Rezső kijelentette: ha nem tudjuk mielőbb bizonyítani, hogy a reformok megtérülnek, akkor fennállhat egy lengyel típusú helyzet kialakulásának a veszélye. Nem lehet hosszasan áldozatokat kérni az emberektől. Mint mondta, a destabilizáció veszélye testet ölthet, ha a kormánynak az elkövetkező három évben nem sikerül programját megvalósítania.+++
1989. január 21., szombat 18:39
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Papp János 647-534 nagyon szépen kérem Önöket, ha lehet, megegyszer vetitsenek a nehézsúlyú ökölvivó VB döntőröl egy részletet. Köszönöm. -
863-962 Nyéki László én nem hiszem, hogy normális vagyok,de lehet hogy a műsor szerkesztője is olyan mint én. Hogy lehet a Hofi műsort egy időben vetiteni a Derrick-kel. Nem akarok megsérteni senkit, nagyon jó a műsor, de miért egy időben tesznek, pl. tegnap is egyidőben volt két klasszikus zene. -
475-376: szeretnék érdeklődni, hogy az ökölvivó mikor érkezik a Ferihegyi Repülőtérre. Köszönöm. -
Burai Jánosné Debrecen lo-672: vasárnap délután volt egy összeállítás egy ausztriai síparadicsomról. Szeretném ha megmondanák nekem, hogy hol van ez pontosan, ha vissza tudnának hivni, nagyon megköszönném. -
475-376: újra érdeklődik, hogy nehézsúlyú ökölvivó mikor indul haza."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|