|
|
|
|
MSZP-sajtótájékoztató (1. rész)
|
1990. augusztus 24., péntek - Szakmailag dilettánsnak,
várható politikai hatását tekintve károsnak tartja a kisgazdák
földtörvény-tervezetét az MSZP; a párt frakcióvezetőjének
kijelentései kimerítik az izgatás, a felbújtás vádját,
megnyilatkozásai a társadalmi békétlenség szítására irányulnak, s
ellentétesek a demokratikus átalakulással. Egyebek között e
megállapítások hangzottak el a szocialista párt vezetőinek pénteki
sajtókonferenciáján. Horn Gyula pártelnök leszögezte: Torgyán József
megnyilatkozásait nem azonosítják a Kisgazdapárttal, s fontosnak
ítélte, hogy a párt vezetői, sőt koaliciós partnerei is elhatárolják
magukat a politikus kijelentéseitől. Ehhez kapcsolódóan szólt a
földkérdésről, sajnálatosnak mondva, hogy az előterjesztés nem
maradt a ,,kétharmados,, törvények között, amiben a
szabaddemokratáknak is szerepük volt. Bejelentette: az MSZP - mivel
országos, nemzeti ügyként tekinti a földtörvényt - az országgyűlési
vita előtt hatpárti egyeztető tanácskozás összehívását kezdeményezi.
A fórumon együttműködés alakulhat ki az SZDSZ és a Fidesz
képviselőivel.
Horn Gyula tájékoztatta az újságírókat arról is, hogy az augusztus 27-én ismét összeülő Országgyűlés elé több olyan téma kerül, amelyben feltétlenül szükség van az ellenzéki pártok markánsabb, felelősségteljesebb állásfoglalására. Példaként említette, hogy a szocialista párt dolgozik egy törvénytervezeten, amely a dolgozói tulajdonrészesedés biztosítását, annak mértékét és a hozzájutás feltételeit tartalmazza. E koncepció elkészítésénél is számítanak a két másik ellenzéki párt támogatására, csakúgy, mint az infláció leküzdését, megállítását segítő program kidolgozásában.
A közelgő önkormányzati választások is szerepeltek a sajtókonferencia napirendjén. Ezzel összefüggésben elhangzott: a párt megkezdte a felkészülést, s mindenhol, ahol a feltételek megvannak, jelölteket állít. Ugyanakkor az MSZP pártállásra való tekintett nélkül támogat minden olyan jelöltet, aki szakmai, emberi magatartása alapján alkalmas a funkció betöltésére. Azt reméli, hogy a helyhatósági választások nyomán kiegyensúlyozott hatalmi erőviszonyok jönnek létre. Mindazonáltal tart attól, hogy a választópolgárok nem tanúsítanak megfelelő aktivitást a választásokon. (folyt. köv.)
1990. augusztus 24., péntek 19:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Rozgonyi Béla: Azt szeretném kérni, hogy mondják be, hogy mikor kezdődik a profi boksz váltósúlyú döntő. -
Sófalvi Gábor 274-945: A műsor kezdetekor bemondták, hogy újabb képviselők csatlakoznak ahhoz a bejelentéshez, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében az Országgyűlés foglalkozzon újra. Nagyon szeretném tudni a képviselők nevét, legalább a budapestiekét, ha lehetne begyűjteni valahonnan és bemondani a tévében. Gondolom sok embert érdekelne, hogy ki az a képviselő, aki ki mer állni egy ilyen ügy mellett. Nem hiszem, hogy névtelenek ezek a képviselők. -
Több kismama nevében: ugyanis Gyesen levő kismama vagyok - másfél éves gyermekem van, hogy az Esti mesében több esetben elhagyták a macit. Főleg amikor a Pumukli mese van. Többek nevében kérem, hogy nagyon a macit várják, nem a Pumuklit, hogyha lehetne, akkor inkább a macit ha lehetne ne felejtsék el."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|