|
|
|
|
A Fidesz III. kongresszusának második szakasza
|
1990. július 7., szombat - A mandátumvizsgálat elhúzódása miatt a tervezetthez képest másfél órás késéssel kezdődött meg szombaton Budapesten a Fidesz III. kongresszusának második szakasza. Mint ismeretes, a kongresszus első szakaszát egy hónappal ezelőtt rendezték meg, s az akkor elfogadott döntés értelmében a mostani tanácskozáson - a Fidesz kongresszusainak történetében először - már küldöttek képviselik a tagságot.
A tanácskozáson a küldöttek várhatóan elfogadják majd a Fidesz új alapszabályát. Miután a tervezethez nagyszámú módosító javaslatot nyújtottak be, előre láthatólag hosszas szavazási procedurát követően alakul majd ki a párt jövőbeni felépítését, és működését meghatározó alapszabály. A dokumentum legfontosabb részei közé tartozik a Fidesz tanács felépítésének meghatározása. A tervezet szerint a megyék két-két küldöttet delegálnának a testületbe. Eddig minden Fidesz-csoport képviseltethette magát a tanácsban, s egy-egy csoport szavazata létszámától függően súlyozva volt. Ugyancsak határozniuk kell a küldötteknek a választmány megválasztásának módjáról - a kongresszus, vagy a tanács legyen erre felhatalmazva -, valamint a Fidesz parlamenti frakciójának, illetve vezető testületeinek kapcsolatáról. Az előzetes elképzelések szerint a frakciónak a Fidesz programját alapul véve, de a választmánytól és a tanácstól függetlenül kell dolgoznia. Így nem célszerű hierarchikus viszony a párt vezető testületei, illetve parlamenti csoportja között. (MTI)
1990. július 7., szombat 11:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Javítás az mtib1003.sz. hírre
|
1990. július 7., szombat - Mai mtib. 1003. számú, A Fidesz III. kongresszusának második szakasza című gyorshírünk 2. bekezdésének 15. sorában a szöveg helyesen:
Így nem lenne hierarchikus.... -----
(MTI)
1990. július 7., szombat 12:43
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Rozgonyi Béla: Azt szeretném kérni, hogy mondják be, hogy mikor kezdődik a profi boksz váltósúlyú döntő. -
Sófalvi Gábor 274-945: A műsor kezdetekor bemondták, hogy újabb képviselők csatlakoznak ahhoz a bejelentéshez, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében az Országgyűlés foglalkozzon újra. Nagyon szeretném tudni a képviselők nevét, legalább a budapestiekét, ha lehetne begyűjteni valahonnan és bemondani a tévében. Gondolom sok embert érdekelne, hogy ki az a képviselő, aki ki mer állni egy ilyen ügy mellett. Nem hiszem, hogy névtelenek ezek a képviselők. -
Több kismama nevében: ugyanis Gyesen levő kismama vagyok - másfél éves gyermekem van, hogy az Esti mesében több esetben elhagyták a macit. Főleg amikor a Pumukli mese van. Többek nevében kérem, hogy nagyon a macit várják, nem a Pumuklit, hogyha lehetne, akkor inkább a macit ha lehetne ne felejtsék el."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|