|
|
|
|
Csütörtök előtt nem hozzák nyilvánosságra a népszavazás végeredményét (2. rész)
|
A választójogi törvény ugyanis - amely a népszavazás lebonyolítására is irányadó - rendelkezik arról: a választási szervek rendelkezésére álló adatok, tények nem titkosíthatók; a szavazás napján 20 óra előtt részeredményt nyilvánosságra hozni tilos, valamint az előzetes és végleges eredményt az Országos Választási Bizottság közzéteszi. A kérdésre azonban nem ad - legalábbis a joghoz nem értők számára - választ. Sokak számára érthetetlen volt az a hétfő délelőtti - s az aznap nyilvánosságra hozott tájékoztatásnak ellentmondó - közlés, hogy Kéry András, az Állami Népességnyilvántartó Hivatal igazgatója úgy döntött: a népszavazás előzetes és ideiglenes eredményét nem hozza nyilvánosságra. Teljes bizonytalanságban lévén az Országos Választási Bizottság - hiszen senki sem tudta, Kéry Andrásnak van-e ehhez joga egyáltalán - eleinte elfogadta ezt. A kétely azonban nem hagyta nyugodni az OVB tagjait, s rövid idő múltán ellenkező értelmű döntést hoztak. Nevezetesen: a bizottság hétfő esti ülését követően nyilvánosság elé tárja az előzetes és ideiglenes eredményt. A bizottságnak ez az ülése azonban robbanásig feszült légkörben zajlott le. Időközben ugyanis ez az eredmény kiszivárgott, bejelentették a négypárti sajtótájékoztató, elhangzott Pozsgay Imre államminiszter szájából egy nemzetközi sajtótájékoztatón. Végülis: még a bizottság ülése előtt szinte bárki hozzájuthatott az írásos eredménylistához vagy szóbeli tájékoztatást kaphatott. A keddi sajtóbeszélgetésen az Országos Választási Bizottság képviselője kijelentette: az információkat az Országos Választási Bizottság egyetlen tagja sem szivárogtatta ki. Kiderült az is, hogy a részeredményeket előbb kapta meg a belügyminisztériumi államtitkár, Gál Zoltán - akinek külön szoba állt rendelkezésére a Parlamentben a népszavazás idején -, mint az OVB. Ezt az állítást a Belügyminisztérium képviselője cáfolta, tisztázatlan maradt viszont, hogy a BM Választási Irodája és az Országos Választási Bizottság alá-, fölé- esetleg mellérendeltségi viszonyban állt-e egymással? Megválaszolatlan kérdés maradt az is: kideríthető-e bizonyíthatóan az előzetes eredmény kiszivárogtatójának kiléte, milyen formában vonható felelősségre és kinek van ehhez joga? (MTI)
1989. november 28., kedd 17:52
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Rozgonyi Béla: Azt szeretném kérni, hogy mondják be, hogy mikor kezdődik a profi boksz váltósúlyú döntő. -
Sófalvi Gábor 274-945: A műsor kezdetekor bemondták, hogy újabb képviselők csatlakoznak ahhoz a bejelentéshez, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében az Országgyűlés foglalkozzon újra. Nagyon szeretném tudni a képviselők nevét, legalább a budapestiekét, ha lehetne begyűjteni valahonnan és bemondani a tévében. Gondolom sok embert érdekelne, hogy ki az a képviselő, aki ki mer állni egy ilyen ügy mellett. Nem hiszem, hogy névtelenek ezek a képviselők. -
Több kismama nevében: ugyanis Gyesen levő kismama vagyok - másfél éves gyermekem van, hogy az Esti mesében több esetben elhagyták a macit. Főleg amikor a Pumukli mese van. Többek nevében kérem, hogy nagyon a macit várják, nem a Pumuklit, hogyha lehetne, akkor inkább a macit ha lehetne ne felejtsék el."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|