|
|
|
|
Megemlékezések a NOSZF 72. évfordulójáról (1. rész)
|
1989. november 7., kedd - A fővárosban és az ország számos más településén emlékeztek meg kedden a nagy októberi szocialista forradalom 72. évfordulójáról. Az MSZBT Országos Elnökségének székházában tartott bensőséges ünnepségen Kőhalmi Ferenc, az MSZBT Országos Elnökségének tagja, a Művelődési Minisztérium filmfőigazgatóságának vezetője méltatta a forradalom máig ható korszakos jelentőségét. Ezt követően Apró Antal, az MSZBT elnöke 58 aktivistának és 9 közösségnek adta át az MSZBT aranykoszorús jelvényét, a magyar és a szovjet nép barátságának elmélyítése érdekében az elmúlt évben végzett eredményes munkájuk elismeréseként.
A Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége ünnepi megemlékezést tartott a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. Ezt követően a Mező Imre úti temetőben koszorút helyeztek el az elesett szovjet katonák emlékhelyén. (folyt.köv.)
1989. november 7., kedd 15:25
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Megemlékezések a NOSZF 72. évfordulójáról (2. rész)
|
Debrecenben a város központjában álló Lenin-szobornál gyülekeztek az ünnepség résztvevői. Az emlékmű talapzatán elhelyezték a megemlékezés virágait az MSZP-alapszervezetek, a Hajdú-Bihar megyei és a debreceni városi tanács, a Szovjetunió debreceni főkonzulátusa, a helyőrségben állomásozó szovjet katonai alakulatok, a Hazafias Népfront, valamint a lakosság képviselői. A koszorúzásra egybegyűltek, ezután az MSZP-székházban tartott megemlékezésen vettek részt. Ott Menyhárt Lajos, az MSZP Elnökségének tagja, történész méltatta az évforduló jelentőségét. Hasonló megemlékezésekről adtak jelentést Csongrád, Heves, Somogy, Szolnok, Vas, Veszprém és több más megyéből. A vasi megyeszékhelyen, Szombathelyen, továbbá Körmenden és Kőszegen elhelyezték az emlékezés virágait Lenin szobránál és a szovjet hősi emlékműveknél. Kaposvárott, a Forradalmárok terén tartott csendes ünnepségen mintegy kétszázan voltak jelen. A ,,hivatalos,, koszorúzókon kívül, az ünnepség sok résztvevője is elhelyezett egy szál vörös szekfűt az emlékmű talapzatán. (MTI)
1989. november 7., kedd 18:58
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Rozgonyi Béla: Azt szeretném kérni, hogy mondják be, hogy mikor kezdődik a profi boksz váltósúlyú döntő. -
Sófalvi Gábor 274-945: A műsor kezdetekor bemondták, hogy újabb képviselők csatlakoznak ahhoz a bejelentéshez, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében az Országgyűlés foglalkozzon újra. Nagyon szeretném tudni a képviselők nevét, legalább a budapestiekét, ha lehetne begyűjteni valahonnan és bemondani a tévében. Gondolom sok embert érdekelne, hogy ki az a képviselő, aki ki mer állni egy ilyen ügy mellett. Nem hiszem, hogy névtelenek ezek a képviselők. -
Több kismama nevében: ugyanis Gyesen levő kismama vagyok - másfél éves gyermekem van, hogy az Esti mesében több esetben elhagyták a macit. Főleg amikor a Pumukli mese van. Többek nevében kérem, hogy nagyon a macit várják, nem a Pumuklit, hogyha lehetne, akkor inkább a macit ha lehetne ne felejtsék el."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|