|
|
|
|
Mi várható a VSZ-tanácskozáson?
|
München, 1989. július 5. (SZER, Magyar híradó) - Továbbra is a magyar külkapcsolatokról, de most egészen más műfajban. Jurij Gremitszkih szovjet külügyi szóvivő Moszkvában közölte, hogy a pénteken Bukarestben kezdődő Varsói Szerződés-tanácskozáson a napirenden kívül közvetlen megbeszélés formájában szóba kerülhet a magyar-román, illetve a magyar-csehszlovák viszony. Tamás Gáspár Miklós véleményét hallják a témáról: Úgy tetszik, hogy a Varsói Szerződés kezébe vette Kelet-Európa ügyeinek intézését. Mint a hallgatók hallhatták, a Varsói Szerződés bukaresti ülésszakán nem formális tárgyalásokon ugyan, de a tagállamok szemügyre veszik a magyar-román és a magyar-csehszlovák viszonyt. Ezt a fejleményt határozottan aggasztónak találom. Évekkel ezelőtt számosan javasolták, hogy Erdély ügyében Magyarország forduljon a Varsói Szerződéshez, amely az egyetlen olyan hatékony szervezet, amelynek Románia is tagja. Ebben az időben mindazok, akik az ellenzékben és környékén az erdélyi kérdéssel foglalkoztunk, hevesen elleneztük több okból. Az első ok a dolog hatástalansága. A második ok az, hogy egyáltalán nem kívánjuk a Szovjetunióval szövetségben Csehszlovákiát vagy Romániát a világon bármire rákényszeríteni, mert egy ilyen akciónak a nép-lélekben olyan maradványai lennének, amelyek mindig és mindenkor a magyarság ellen fordulnának. Harmadszor pedig tekintetbe kell venni azt is, hogy Magyarországnak egyáltalán nincs nagyobb befolyása a Varsói Szerződésben, mint akár Romániának, akár Csehszlovákiának, és egy ilyen felvetés ellenünk fordulhat. (folyt.)
1989. július 5., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
- Magyarország és a baráti országok - 1.
|
Ezeket az érveket számtalanszor felhozták az elmúlt években, és azt hiszem, hogy ma is érvényesek. Mindig reméltük, hogy erre a fordulatra nem fog sor kerülni. Nagyon helytelen volna, ha Magyarország most, amikor a demokrácia felé tesz határozott lépéseket, a Brezsnyev-doktrínával próbálna élni annak érdekében, hogy segítsen a külföldi magyar kisebbségeken. Ami nem jelenti azt és nem szabad, hogy azt jelentse, nemzetközi fórumokon nem kell és nem helyes fellépni nemzeti érdekeink védelmében s a határainkon túl élő magyar kisebbségek védelmében, de a Varsói Szerződés nem az a nemzetközi fórum, ahol ennek a fellépésnek meg kell történnie. +++
1989. július 5., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Rozgonyi Béla: Azt szeretném kérni, hogy mondják be, hogy mikor kezdődik a profi boksz váltósúlyú döntő. -
Sófalvi Gábor 274-945: A műsor kezdetekor bemondták, hogy újabb képviselők csatlakoznak ahhoz a bejelentéshez, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében az Országgyűlés foglalkozzon újra. Nagyon szeretném tudni a képviselők nevét, legalább a budapestiekét, ha lehetne begyűjteni valahonnan és bemondani a tévében. Gondolom sok embert érdekelne, hogy ki az a képviselő, aki ki mer állni egy ilyen ügy mellett. Nem hiszem, hogy névtelenek ezek a képviselők. -
Több kismama nevében: ugyanis Gyesen levő kismama vagyok - másfél éves gyermekem van, hogy az Esti mesében több esetben elhagyták a macit. Főleg amikor a Pumukli mese van. Többek nevében kérem, hogy nagyon a macit várják, nem a Pumuklit, hogyha lehetne, akkor inkább a macit ha lehetne ne felejtsék el."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|