|
|
|
|
A pártelnökség tagjainak nyilatkozata - rövid ismertetés (1. rész)
|
1989. június 25., vasárnap - Az MSZMP szombaton megválasztott elnökségi tagjaival - Nyers Rezsővel, az MSZMP új elnökével, Grósz Károly főtitkárral, Németh Mikós miniszterelnökkel és Pozsgay Imre államminiszterrel - készített interjút vasátnap a TV Hét cimű műsorában Sándor István.
A következőkben a csaknem egyórás beszélgetés legfontosabb témaköreit, megállapításait ismertetjük. Ki most az MSZMP első embere? - hangzott az első kérdés. Nyers Rezső szerint ez nem alapvető fontosságú; a négy elnökségi tag együttesen irányítja a pártmozgalmat, viszonyukban nem meghatározó az alá- és fölérendeltség. A feladatokat megosztják, s a legfontosabb politikai kérdésekben együtt készítik elő a döntéseket. Az elnöki tisztség érdemi politikai funkciót jelent - folytatta -, tehát az elnök a Központi Bizottság, a Politiai Bizottság ülésein elnököl, és a főtitkárral együtt végez külpolitikai, s részben belpolitikai feladatokat. Grósz Károly ehhez hozzátette, hogy a pártelnöki tisztség létrehozása eredetileg is azt a szándékot tükrözte, hogy az elnök aktívan részt vesz a politikai közéletben. Kádár János azonban - főként egészségi okokból - nem tudta ezt a közéleti szereplést vállalni. Grósz Károly a saját főtitkári tevékenységi körét érintő kérdésre elmondta, hogy feladatköre lényegében ugyanaz maradt, de a konkrét feladatai most remélhetőleg változnak, hiszen eddig át kellett vállalnia azokat a teendőket - például a nemzetközi kapcsolatok ápolásában betöltött szerepet -, amelyek a pártelnök tevékenységi köréhez tartoztak. Rámutatott, hogy teljesen új feladatai is lesznek a pártelnöknek, mégpedig abban, hogy a pártnak a létrejövő többi párthoz fűződő kapcsolatait is alakítsa, kézben tartsa. Ennek terhei most Nyers Rezsőre hárulnak. Grósz Károly hozzáfűzte: a főtitkár dolga a jövőben sokkal inkább a belső apparátusi munka szervezése, a párt belső életének szervezése és összehangolása lesz, amellett, hogy közreműködik a döntéshozatalban. Németh Miklós azt tartotta a legfontosabbnak, hogy az MSZMP a kongresszusra, s a választásokra felkészülve megújuló reformpárttá alakuljon, s e megújulásnak rendeljenek alá minden szervezeti és személyi kérdést is. Ilyen értelemben az elnökség magára vállalta az előttünk álló időszak legfontosabb feladatainak meghatározását, az operatív munka és részben a stratégiai tevékenység irányítását. (folyt.köv.)
1989. június 25., vasárnap 19:14
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Rozgonyi Béla: Azt szeretném kérni, hogy mondják be, hogy mikor kezdődik a profi boksz váltósúlyú döntő. -
Sófalvi Gábor 274-945: A műsor kezdetekor bemondták, hogy újabb képviselők csatlakoznak ahhoz a bejelentéshez, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében az Országgyűlés foglalkozzon újra. Nagyon szeretném tudni a képviselők nevét, legalább a budapestiekét, ha lehetne begyűjteni valahonnan és bemondani a tévében. Gondolom sok embert érdekelne, hogy ki az a képviselő, aki ki mer állni egy ilyen ügy mellett. Nem hiszem, hogy névtelenek ezek a képviselők. -
Több kismama nevében: ugyanis Gyesen levő kismama vagyok - másfél éves gyermekem van, hogy az Esti mesében több esetben elhagyták a macit. Főleg amikor a Pumukli mese van. Többek nevében kérem, hogy nagyon a macit várják, nem a Pumuklit, hogyha lehetne, akkor inkább a macit ha lehetne ne felejtsék el."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|