|
|
|
|
Az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal
|
London, 1989. június 10. (BBC, Panoráma) - Kéthónapos huzavona után az ellenzék és az MSZMP formális megállapodásra jutott az ország jövőjével foglalkozó politikai megbeszélések feltételeiről. Ma aláírták a tárgyalási feltételekről kötött egyezményt, miután mindkét fél, az MSZMP, és a 8 alternatív pártot és mozgalmat képviselő kerekaszal bizonyos engedményeket tett. Az MSZMP megígérte, hogy a tárgyalásokon megkötött egyezményeknek kötelező erejük lesz és végre fogják hajtani őket. Az ellenzék viszont beleegyezett, hogy egy harmadik fél is részt vehessen a tárgyalásokon, bár a szakszervezeteket, nőszövetséget és hasonló testületeket nem tartja a párttól függetlennek. Maguk a tárgyalások kedden kezdődnek meg és mindenekelőtt a szabad és demokratikus választás feltételeinek megteremtésével, az új alkotmánnyal és a gazdasági válság megoldásával fognak foglalkozni. Az ellenzék egyik szóvivője az egyezmény aláírása után azt mondotta: - Magyarországnak most végre alkalma nyílik, hogy kikerüljön a kátyúból, amelybe a jelenlegi politikai vezetőség juttatta az országot. A nép 40 év óta először adhat kifejezést kívánságainak a választásokon. Az ellenzék csak egyenlő esélyekkel hajlandó indulni a választáson és ehhez ki kell egyenlíteni a kommunisták jelenlegi előnyeit - mondotta az ellenzéki szóvivő. Fejti György, az MSZMP szóvivője rámutatott, hogy a tárgyalásokon csak részleges egyezségre lehet számítani. A párt azonban fel fogja használni nagy parlamenti többségét arra, hogy az országgyűléssel elfogadtassa a megállapodásokat. Fejti szembehelyezkedett Tölgyesi Péter ellenzéki szóvivő állításával, hogy a kommunisták csak a felelősséget akarják megosztani, de nem a hatalmat. +++
1989. június 10., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Rozgonyi Béla: Azt szeretném kérni, hogy mondják be, hogy mikor kezdődik a profi boksz váltósúlyú döntő. -
Sófalvi Gábor 274-945: A műsor kezdetekor bemondták, hogy újabb képviselők csatlakoznak ahhoz a bejelentéshez, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében az Országgyűlés foglalkozzon újra. Nagyon szeretném tudni a képviselők nevét, legalább a budapestiekét, ha lehetne begyűjteni valahonnan és bemondani a tévében. Gondolom sok embert érdekelne, hogy ki az a képviselő, aki ki mer állni egy ilyen ügy mellett. Nem hiszem, hogy névtelenek ezek a képviselők. -
Több kismama nevében: ugyanis Gyesen levő kismama vagyok - másfél éves gyermekem van, hogy az Esti mesében több esetben elhagyták a macit. Főleg amikor a Pumukli mese van. Többek nevében kérem, hogy nagyon a macit várják, nem a Pumuklit, hogyha lehetne, akkor inkább a macit ha lehetne ne felejtsék el."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|