|
|
|
|
MSZMP állásfoglalás a politikai egyeztető fórum kialakításáról (OS)
|
1989. május 11., csütörtök - Az MSZMP Központi Bizottsága - mint ismeretes - politikai egyeztető fórum létrehozására tett javaslatot, melyre az Ellenzéki Kerekasztal, úgy tűnik elutasító választ adott. Állásfoglalásuk szerint az MSZMP KB nyilatkozatával ,,egyoldalúan megszakította a tárgyalásokat, anélkűl, hogy az ott felvetett kérdésekre hivatalos választ adott volna.,, Az MSZMP nem kívánja a tárgyalásokat megszakítani sem a kerekasztal résztvevőivel, sem más felelős társadalmi- politikai szervezetekkel azon meggyőződése miatt, hogy a demokratikus átmenet csak többoldalú tárgyalások útján biztosítható. Az MSZMP megegyezési szándékának komolyságát jelzi, hogy tárgyalócsoportja - mindössze két szakértői forduló után - a Központi Bizottság értékelését és állásfoglalását kérte. Véleményünk szerint nem ,,az ellenzék egyes, összefüggéseiből kiragadott javaslatainak kisajátítása,, történt, hanem a KB felhívásába beépültek az előkészítő tárgyalások kölcsönös kompromisszumok útján született eredményei. Az MSZMP KB állásfoglalását az a felismerés tette szükségessé, hogy a résztvevők körét illetően az előkészítés holtpontra jutott; újabb politikai impulzusokra van szükség. Változatlan álláspontunk szerint olyan egyeztető fórum kialakítására kell törekedni, amely a lehető legteljesebben tükrözi a magyar társadalom valóságos politikai- és érdektagoltságát. Napjainkban a hagyományos és új politikai szervezetek reménykeltő módon keresik önálló arculatukat, a kűlső befolyásolástól mentes, érdemi politizálás lehetőségeit. Ebben a helyzetben az MSZMP nem tartja elfogadhatónak azt a törekvést, hogy bármely szervezetet tárgyalóként az asztal valamelyik oldalára kényszerítsen. Az idő valóban sürget. Sajnáljuk azonban, hogy ezt az ellenzéki kerekasztal - szokatlan módon - az előkészítő tárgyalásokra utaló 48 órás határidő kitűzésével fejezte ki. Úgy véljük, hogy a nemzet sorsáért aggódó közvélemény nem elsősorban az előkészítő csatározások kimenetelére, hanem arra kíváncsi, hogy mikor és milyen tartalommal születnek érdemi megállapodások a demokratikus átmenet, a gazdasági válság leküzdése, a szociális feszültségek enyhítése kérdéseiben. Ezért várjuk minden felelős társadalmi erő - köztük az Ellenzéki Kerekasztalhoz tartozók - érdemi és tételes válaszait az MSZMP Központi Bizottsága javaslatára. Budapest, 1989. május 11. Az MSZMP tárgyaló szakértői (OS)
1989. május 11., csütörtök 19:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Rozgonyi Béla: Azt szeretném kérni, hogy mondják be, hogy mikor kezdődik a profi boksz váltósúlyú döntő. -
Sófalvi Gábor 274-945: A műsor kezdetekor bemondták, hogy újabb képviselők csatlakoznak ahhoz a bejelentéshez, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében az Országgyűlés foglalkozzon újra. Nagyon szeretném tudni a képviselők nevét, legalább a budapestiekét, ha lehetne begyűjteni valahonnan és bemondani a tévében. Gondolom sok embert érdekelne, hogy ki az a képviselő, aki ki mer állni egy ilyen ügy mellett. Nem hiszem, hogy névtelenek ezek a képviselők. -
Több kismama nevében: ugyanis Gyesen levő kismama vagyok - másfél éves gyermekem van, hogy az Esti mesében több esetben elhagyták a macit. Főleg amikor a Pumukli mese van. Többek nevében kérem, hogy nagyon a macit várják, nem a Pumuklit, hogyha lehetne, akkor inkább a macit ha lehetne ne felejtsék el."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|