|
|
|
|
Információs Fórum
|
BBC ----------------- London, 1989. május 7. Leírva: 1989. május 8. Kaleidoszkóp Kaleidoszkóp összállításunkban mindenekelőtt Iván Zoltán beszélgetését hallják a sajtó helyzetéről Magyarországon Tamás Gáspár Miklós filozófussal és Baló Györggyel, a magyar újságíró szövetség elnökével. Mindketten részt vesznek a Londonban folyó Információs Fórumon. - Az alkotmányos jogállamiság egyik fontos ismérve a véleménynyilvánítás, a szólás- és a gondolatszabadság törvények által történő garantálása. Magyarországon 1986-ban már történt kísérlet a sajtó helyzetének rendezésére, de amit azt az MSZMP Központi Bizottságának március 29-ikei ülésén gyakorlatai tapasztalatok alapján megállapították: ez a sajtótörvény alkalmatlanná vált funkcióinak teljesítésére. A magyar politikai és gazdasági változásokban rendkívül nagy szerepet játszott a hivatalos, és a nem sokkal ezelőttig nem hivatalos vagy alternatív néven ismert sajtó. Mai stúdióvendégünk Baló György, a magyar újságírók szövetségének elnöke és Tamás Gáspár Miklós filozófus a Szabad Demokraták Szövetségének a tagja. Először is véleményük szerint milyen korábbi tilalmakat kell eltörölni, illetve milyen tilalmakat kellene továbbra is megőrizni az új sajtótörvényben? Baló György (folyt.)
1989. május 7., vasárnap
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Rozgonyi Béla: Azt szeretném kérni, hogy mondják be, hogy mikor kezdődik a profi boksz váltósúlyú döntő. -
Sófalvi Gábor 274-945: A műsor kezdetekor bemondták, hogy újabb képviselők csatlakoznak ahhoz a bejelentéshez, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében az Országgyűlés foglalkozzon újra. Nagyon szeretném tudni a képviselők nevét, legalább a budapestiekét, ha lehetne begyűjteni valahonnan és bemondani a tévében. Gondolom sok embert érdekelne, hogy ki az a képviselő, aki ki mer állni egy ilyen ügy mellett. Nem hiszem, hogy névtelenek ezek a képviselők. -
Több kismama nevében: ugyanis Gyesen levő kismama vagyok - másfél éves gyermekem van, hogy az Esti mesében több esetben elhagyták a macit. Főleg amikor a Pumukli mese van. Többek nevében kérem, hogy nagyon a macit várják, nem a Pumuklit, hogyha lehetne, akkor inkább a macit ha lehetne ne felejtsék el."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|