|
|
|
|
Ülést tartott az MSZMP Pest Megyei Bizottsága (1. rész)
|
1989. május 6., szombat - Szombaton kibővített ülést tartott az MSZMP Pest Megyei Bizottsága. A tanácskozáson Hámori Csabának, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a megyei pártbizottság első titkárának vitaindítója után a részvevők elemezték a hazai politikai helyzetet. A tanácskozáson élénk vita bontakozott ki, ennek főbb megállapításait végül a testület y állásfoglalásban rögzítette.
A bizottság úgy ítélte meg, hogy a felgyorsult politikai folyamatok és az ország gazdasági, társadalmi politikai stabilitásának veszélybe kerülése, valamint a társadalom bizalmának erősítése egyaránt indokolja, hogy a népképviseleti testületek újraválasztása még ebben az évben megkezdődjön. Ezt megelőzően - a politikai felkészülés, a párton belüli akcióegység és működőképesség érdekében - országos pártértekezlet összehívását javasolja a testület, s fontosnak tartja, hogy a Központi Bizottság mielőbb bocsássa vitára az országos pártértekezlet előzetes dokumentumtervezeteit, hogy a tagság az alapszervezeti taggyűléseken kialakíthassa véleményét. A Pest megyei pártbizottság úgy foglalt állást, hogy az országos pártértekezlet tűzze napirendre az MSZMP választási programjának kialakítását, amely önmagában is párton belüli politikai szervezőerő lehet. E dokumentum a választási célkitűzések mellett tegye egyértelművé, hogy a párt számára a társadalmi átalakulás során nem lehet alternatíva sem a tőkés restauráció, sem pedig a neosztálinizmusnak akár valamiféle kifinomult vállfaja. A párt törekvése irányuljon arra, hogy megteremtse a feltételeket egy új társadalmi, gazdasági modell, a demokratikus szocializmushoz vezető út kiépítéséhez. Az állásfoglalásban kimondják: a szervezeti szétzilálódás elkerülésére a pártértekezlet döntsön az MSZMP működési szabályzatáról; a dokumentum rögzítse a marxista szellemű politikai reformpárt kialakításának eszmei, politikai, szervezeti alapelveit, s határozza meg a párt jellegét, a párthoz tartozás kritériumait, a platformszabadságot, valamint az új pártstruktúra és működés főbb elveit. Elengedhetetlen a szükséges személyi kérdések megoldása, ami erősíti a párt hitelét, és kifejezi reformelkötelezettségét a társadalom előtt. (folyt.köv.)
1989. május 6., szombat 19:33
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Rozgonyi Béla: Azt szeretném kérni, hogy mondják be, hogy mikor kezdődik a profi boksz váltósúlyú döntő. -
Sófalvi Gábor 274-945: A műsor kezdetekor bemondták, hogy újabb képviselők csatlakoznak ahhoz a bejelentéshez, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében az Országgyűlés foglalkozzon újra. Nagyon szeretném tudni a képviselők nevét, legalább a budapestiekét, ha lehetne begyűjteni valahonnan és bemondani a tévében. Gondolom sok embert érdekelne, hogy ki az a képviselő, aki ki mer állni egy ilyen ügy mellett. Nem hiszem, hogy névtelenek ezek a képviselők. -
Több kismama nevében: ugyanis Gyesen levő kismama vagyok - másfél éves gyermekem van, hogy az Esti mesében több esetben elhagyták a macit. Főleg amikor a Pumukli mese van. Többek nevében kérem, hogy nagyon a macit várják, nem a Pumuklit, hogyha lehetne, akkor inkább a macit ha lehetne ne felejtsék el."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|