|
|
|
|
MDF országos gyűlés - visszhang
|
Budapest, 1989. március 12. vasárnap (AP/AFP/DPA) - A magyar demokrata fórum országos gyűlésének második napjáról tudósítva a világhirügynökségek azt a felhivást emelték ki, amelyben a fórum felszólitotta a magyar vezetést: lépjen fel azért, hogy a Varsói Szerződés tartson csúcsértekezletet a romániai fejlemények megvitatására.
Az AFP francia hirügynökség vasárnapi beszámolójában foglalkozott a párttá alakulással kapcsolatos vitával, ismertetve, hogy ebben a kérdésben kompromisszum jött létre: Csengey Dénesnek, az elnökség tagjának inditványára elhalasztották a döntést. Az amerikai ap idézte Joó Rudolf nyilakozatát, miszerint ,,a még mindig létező monolitikus hatalommal szemben jelenleg az egység a legfontosabb,,. Joó nyugati újságíróknak adott interjújában emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban máris szakadás jött létre a Kisgazda Pártban és a Szociáldemokrata Pártban. Kiss gy. Csaba úgy nyilatkozott - írta az AP - hogy a pártalakítást ellenzők többsége vidéki delegátusok közül került ki, míg a budapesti résztvevők a pártforma mellett vannak. Az AP kiemelte másfelől, hogy az mdf gyűlése olyan nyilatkozattal kezdődött, amely szerint csak a szocializmustól eltávolodó többpártrendszer képes megoldani az ország problémáit. +++
1989. március 12., vasárnap 18:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Rozgonyi Béla: Azt szeretném kérni, hogy mondják be, hogy mikor kezdődik a profi boksz váltósúlyú döntő. -
Sófalvi Gábor 274-945: A műsor kezdetekor bemondták, hogy újabb képviselők csatlakoznak ahhoz a bejelentéshez, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében az Országgyűlés foglalkozzon újra. Nagyon szeretném tudni a képviselők nevét, legalább a budapestiekét, ha lehetne begyűjteni valahonnan és bemondani a tévében. Gondolom sok embert érdekelne, hogy ki az a képviselő, aki ki mer állni egy ilyen ügy mellett. Nem hiszem, hogy névtelenek ezek a képviselők. -
Több kismama nevében: ugyanis Gyesen levő kismama vagyok - másfél éves gyermekem van, hogy az Esti mesében több esetben elhagyták a macit. Főleg amikor a Pumukli mese van. Többek nevében kérem, hogy nagyon a macit várják, nem a Pumuklit, hogyha lehetne, akkor inkább a macit ha lehetne ne felejtsék el."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|