|
|
|
|
Pozsgay Imre látogatása Tolna megyében
|
1989. február 15., szerda - Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter szerdán kétnapos látogatásra Tolna megyébe érkezett. Délelőtt Szekszárdon Péter Szigfrid, az MSZMP megyei bizottságának első titkára és Tamás Ádám megyei tanácselnök fogadta, majd hosszabb eszmecserére, közvetlen beszélgetésre került sor a párt-székházban a megyei párt-végrehajtó bizottság tagjaival. Az első titkár Tolna megye kommunistáinak hangulatáról, a február 10-i központi bizottsági ülést megelőző várakozásokról és az ülésen elhangzottakkal kapcsolatos véleményekről tájékoztatta Pozsgay Imrét. Nem hallgatta el az államminiszter személyét illető és az 1956-os események népfelkelésként való értékelését vitató észrevételeket sem. Pozsgay Imre a KB-ülés jelentőségét két alapvető kérdésben ítélte kiemelkedőnek. Az egyik, hogy sikerült elkerülni a pártszakadást, a másik pedig a többpártrendszerről szóló politikai állásfoglalás. Megerősítette továbbá, hogy valóban nem volt és ma sincs ,,Pozsgay-ügy,,. A párton belül senki nem késztette véleményének megváltoztatására és maga sem érezte az önkritika szükségességét. A népfelkelés formuláját a forradalom-ellenforradalom szélsőségei között reális, a nemzet többsége számára elfogadható és végső soron egységteremtő meghatározásnak véli. Ezzel együtt kész elfogadni a Központi Bizottság ülésén kidolgozott kompromisszumot, mivel annak hátterében a párt egységének megőrzéséről van szó. Pozsgay Imre délután a paksi sportcsarnokban rendezett nagygyűlésen találkozott a város lakosságának mintegy ezer képviselőjével. Beszédében az előzetesen hozzá intézett kérdésekre válaszolva részint megismételte a Központi Bizottság ülésével kapcsolatos véleményét, s részletesebben kifejtette, milyen indítékok és célok vezérelték az 1956-tal kapcsolatos kijelentéseit. Azt a meggyőződését hangoztatta, hogy közelmúltunk reális, tényeken alapuló újraértékelése nélkül nem tudunk megszabadulni a sztálinizmus máig működő hatalmi mechanizmusától. Enélkül lehetetlen továbblépni a politikai, s következésképpen a gazdasági reformfolyamatban is. A párt csak úgy tudja megőrizni politikai befolyását, ha céljaihoz nyílt küzdőtéren megszerzi a lakosság többségének egyetértését és támogatását. Ehhez - Pozsgay Imre megítélése szerint - az MSZMP-nek minden adottsága és képessége megvan. (MTI)
1989. február 15., szerda 17:10
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Rozgonyi Béla: Azt szeretném kérni, hogy mondják be, hogy mikor kezdődik a profi boksz váltósúlyú döntő. -
Sófalvi Gábor 274-945: A műsor kezdetekor bemondták, hogy újabb képviselők csatlakoznak ahhoz a bejelentéshez, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében az Országgyűlés foglalkozzon újra. Nagyon szeretném tudni a képviselők nevét, legalább a budapestiekét, ha lehetne begyűjteni valahonnan és bemondani a tévében. Gondolom sok embert érdekelne, hogy ki az a képviselő, aki ki mer állni egy ilyen ügy mellett. Nem hiszem, hogy névtelenek ezek a képviselők. -
Több kismama nevében: ugyanis Gyesen levő kismama vagyok - másfél éves gyermekem van, hogy az Esti mesében több esetben elhagyták a macit. Főleg amikor a Pumukli mese van. Többek nevében kérem, hogy nagyon a macit várják, nem a Pumuklit, hogyha lehetne, akkor inkább a macit ha lehetne ne felejtsék el."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|