|
|
|
|
A népfront és az alternatív szervezetek tanácskozása Szegeden
|
1989. január 17., kedd - Feltétlenül szükség van a Hazafias Népfront helyi bizottsága és a városban működő alternatív szervezetek közötti párbeszédre - hangoztatták a szegedi Népfrontbizottság és az alternatív szervezetek vezetőinek kedden tartott találkozóján. Az eszmecserén az együttműködés lehetőségeiről és formáiról tárgyaltak.
Egyetértettek abban, hogy politikai, várospolitikai fórumokon közösen vitassák meg a lakosságot érintő időszerű kérdéseket. Lehetségesnek, sőt kívánatosnak mondták, hogy az új alkotmány tervezetéről, az egészségmegőrző programról, a szociálpolitikai intézkedésekről is nyilvános vitákon cseréljék ki a véleményüket, s tegyék meg ezekkel kapcsolatos javaslataikat. Elhangzott az is, jó lenne, ha a népfront az élére állna annak a törekvésnek, amelynek az a célja, hogy Szeged visszaszerezze értelmiségi városi rangját, s felsőoktatási intézményeinek egykori tekintélyét. Ebben nagyon hatékonyan közreműködhetnének a különféle értelmiségi fórumok is. Január végétől, mint bejelentették, a Népfront vitákat szervez a városban saját szerepének egyértelműbb tisztázására. E vitákban részt vesznek az alternatív szervezetek képviselői is, mert úgy vélik, hogy e viták eredménye alapvetően befolyásolja majd a népfront és a közöttük kialakuló viszonyt, egész együttműködésüket. Ugyancsak kedden rendkívüli ülést tartott a Hazafias Népfront szegedi városi bizottságának elnöksége. A tanácskozáson előzetes javaslatot tettek a Szegedi Városi Tanács jövő héten megválasztandó végrehajtó bizottságának személyi összetételére, és többes jelölést javasoltak a tanácselnöki tisztség betöltésére. E javaslataikat ismertették az alternatív szervezetek képviselőivel is. (MTI)
1989. január 17., kedd 19:55
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
"Rozgonyi Béla: Azt szeretném kérni, hogy mondják be, hogy mikor kezdődik a profi boksz váltósúlyú döntő. -
Sófalvi Gábor 274-945: A műsor kezdetekor bemondták, hogy újabb képviselők csatlakoznak ahhoz a bejelentéshez, hogy a bős-nagymarosi vízlépcső ügyében az Országgyűlés foglalkozzon újra. Nagyon szeretném tudni a képviselők nevét, legalább a budapestiekét, ha lehetne begyűjteni valahonnan és bemondani a tévében. Gondolom sok embert érdekelne, hogy ki az a képviselő, aki ki mer állni egy ilyen ügy mellett. Nem hiszem, hogy névtelenek ezek a képviselők. -
Több kismama nevében: ugyanis Gyesen levő kismama vagyok - másfél éves gyermekem van, hogy az Esti mesében több esetben elhagyták a macit. Főleg amikor a Pumukli mese van. Többek nevében kérem, hogy nagyon a macit várják, nem a Pumuklit, hogyha lehetne, akkor inkább a macit ha lehetne ne felejtsék el."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|