|
|
|
|
Választás, szilveszteri futás - Hirek Hódmezővásárhelyről
|
Hódmezővásárhely, 1990. december 27. csütörtök (MTI) - Már megszokott, hogy év végén a sportban is elkészülnek a különböző kimutatások, mérlegek: a szövetségek kihirdetik legjobbjaikat, és szavaznak az újságírók is. Arról ritkábban érkezik jelentés, hogy egy-egy város vagy kisebb település is dönt arról, kik képviselték a legeredményesebben lakóhelyüket az esztendő sporteseményein. Hódmezővásárhelyen azonban már hagyománya van ennek a választásnak: az idén ötödik alkalommal hirdették ki a voksolás eredményét.
Az alföldi városban a férfiak közül Benkő Sándor bajnoki ezüstérmes válogatott kettesfogathajtó lett a legjobb, míg a nőknél már másodszor lett győztes Rozman Erika világbajnoki bronzérmes karateversenyző. A középiskolásoknál Zaka Péter vizilabdázó és Varga Bernadett sportlövő, az általános iskolások korosztályában Szekeres Norbert úszó-triatlonversenyző és Szilágyi Erzsébet atléta végzett az élen. A jutalmakat Gallov Rezső helyettes államtitkár, az OTSH elnöke január eleji hódmezővásárhelyi látogatása során adja át a dijazottaknak.
x x x
Szilveszter éjszakáján futóversenyre hivják a város apraját és nagyját. A négykilométeres táv megtételére vállalkozók 23.50 órakor a Kossuth térről rajtolnak. Minden induló a 20 forintos nevezési díj befizetése ellenében rajtszámot kap, amely részt vesz a futást követő sorsoláson.
Az eseményre beneveztek Hódmezővásárhely élsportolói is, így a karatézók, az atléták és a vívók. Két klub, a Metripond és a HVSE tájékozódási futói pedig ,,futópárbajt,, vívnak egymással.+++
1990. december 27., csütörtök 13:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|