|
|
|
|
Országgyűlés - negyedik munkanap (32. rész)
|
Ezt követően az elnöklő Fodor István bejelentette: az Országgyűlésnek el kell napolnia a határozathozatalt a képviselők jogállásáról, illetve a sajtótörvény módosításáról szóló, már megtárgyalt törvényjavaslatokról, mert már nincsenek olyan számban jelen, hogy dönthetnének ezeknek az alkotmányerejű törvényeknek a megváltoztatásáról.
A Parlament ezután elfogadta Fonyó Gyula jelölését - aki eddig póttag volt - az Országos Választási Bizottságba.
Ugyanakkor döntöttek arról, hogy az MSZP képviselőinek kezdeményezésére - amivel a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság is egyetértett - visszahívják az Országos Választási Bizottságból Torgyán Józsefet. A Szocialista Párt parlamenti frakciójának tagjai a Mai Nap című lapban megjelent nyilatkozata miatt kérték Torgyán József felmentését e tisztségéből. Torgyán József ott úgy nyilatkozott: ,,Aki nem szakít 180 fokosan a bolsevik elvekkel - amit az MSZMP követett -, az fasiszta elveket vall. Ez jelenleg érvényes az MSZMP-re, mely nem szakított korábbi bolsevik politikájával, de az MSZP-re is, amely ragaszkodik vagyonához, kormánypozíciójához, vagyis korábbi jogállásaihoz.,, E kijelentést a Szocialista Párt parlamenti csoportja teljes egészében megalapozatlannak és félrevezetőnek tartja, mert - mint írják - tények bizonyítják Torgyán József állítása és érvei alaptalanságát, hamis következtetéseit. A képviselőkhöz eljuttatott írásos anyag szerint Torgyán József ezzel a megnyilatkozásával nagymértékben megingatta azt a bizalmat, melyet az Országgyűlés az Országos Választási Bizottságba történt megválasztásakor előlegezett neki. A törvény szerint az Országos Választási Bizottságnak - s annak minden egyes tagjának -, mint a választópolgárok független, kizárólag a törvénynek alárendelt szervének egyik elsődleges feladata, hogy a pártatlanságot érvényesítse a választások során előforduló vitás kérdésekben. A napilapban megjelent, minden realitást nélkülöző nézete alapján okkal feltételezhető, hogy Torgyán József az Országos Választási Bizottságban nem lesz képes pártatlan állásfoglalásra, illetőleg szavazásra, ami indokolja felmentését.
Az Országgyűlés megválasztotta a belső biztonsági szolgálat tevékenységét vizsgáló bizottságot is, amelyben a Parlamentben már képviselettel bíró pártok egy-egy jelöltje kapott helyet. A jelöltek között szereplő Tamás Gáspár Miklós a bizottság munkájának segítésére kérte a kormányt, a képviselőket, a Parlament állandó bizottságait annak érdekében, hogy a vizsgálat elérje eredeti célját, a válság lokalizálását, a stabilitiás megóvását. (folyt. köv.)
1990. január 26., péntek 19:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|