|
|
|
|
Nézetek a népszavazás utáni politikai helyzetről (2. rész)
|
A Magyar Szocialista Párt irodavezetője, Tóth András közölte: az MSZP tudomásul veszi és tiszteletben tartja a népszavazás eredményét. Fontosnak ítélte, hogy a választók törvényes keretek között döntenek ügyeikről, s nem utcai tüntetéseken nyilvánítják ki akaratukat. Szükségesnek tartotta új politikai menetrend kialakítását, hozzátéve: az MSZP kész tárgyalásokat kezdeményezni a politikai pártokkal és szervezetekkel az előrehozott képviselői választások ügyében. A döntés természetesen a parlament jogköre, a pártok azt csupán kezdeményezhetik. A bonyolult belpolitikai helyzetben a legfontosabbnak az ország kormányozhatóságának, kormányzóképességének megőrzését nevezte, amely éppúgy a nemzet alapvető érdeke, mint a demokratikus átmenet, a többpárti parlamenti rendszer kialakítása. A Hazafias Népfront ügyvezető titkára, Bogár László a ,,kierőszakolt, hisztérikus,, népszavazási kampányt elítélte ugyan, de hozzátette, hogy a politikai kultúra formálása érdekében a testület a részvétel mellett foglalt állást. A referendum eredménye csak arra volt jó, hogy világossá tette a politikai patthelyzet kialakulását. Szerinte a társadalom a döntő kérdésekben végletesen megosztott, a többség a rendszerváltás híve, annak mikéntjében azonban eltérőek a vélemények. A Magyar Demokrata Fórum elnökségi tagja, Csurka István, a szervezet véleményét tolmácsolva hangoztatta: szeretnék, ha a mostani népszavazással lezárulna a felesleges dolgokkal való foglalkozás korszaka. A jövőt illetően az MDF kész az együttműködésre akár tegnapi ellenfeleivel is, hogy a társadalmat minél előbb eljuttassa a valóban szabad választásokhoz. Ennek érdekében minden eddigi ellentétet, vádaskodást hajlandó félretenni. Az MDF elvi, erkölcsi politikát folytat, ha a pillanatnyi pártérdekek mást is sugalmaznak. A pártok képviselői kifejtették véleményüket a televiziót és a rádiót felügyelő bizottság létrehozásáról is. Valamennyien egyetértettek a 15 fős testület megalakításával, s támogatásukról biztosították a grémiumot. Nem kell félni attól - utaltak rá többen is -, hogy többpárti diktatúra váltaná fel az egypárti irányítást e nemzeti intézmények élén, ez politikailag lehetetlen elképzelés. A pártok szakértőivel kapcsolatban elhangzott: az a párt, amely nem megfelelő képzettségű szakembert delegált a testületbe, nyilvánvalóan megsinyli majd hibás jelölését. Varga Csaba közölte: egyetért a MUOSZ azon javaslatával, hogy a egy tagot delegáljon a bizottságba. Fazekas Ágnes a Nyilvánosság Klub képviselőit is szívesen látná a testületben. (folyt.köv.)
1989. november 30., csütörtök 16:41
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|