|
|
|
|
Esélyegyenlőséget a vidéki tömegkommunikációban
|
----------------------------------------------- München, 1989. november 30. (SZER, Magyar híradó) - Debreceni tudósítónk, Tabajdi György Pál az ottani ellenzéki kerekasztal körüli fejleményekről és egy tüntetésről számol be. - Viharos, helyenként személyeskedésbe csapó ülést tartott a debreceni ellenzéki kerekasztal tegnap este. A téma örökzöld: esélyegyenlőség a helyi tömegkommunikációban. Abban elég hamar közös nevezőre jutottak, hogy a több mint 74 ezres példányszámú Hajdú-Bihari Napló a megye meghatározó közvéleményformáló ereje. Ezt követően erre a helyi, egyébként egyértelmű napilapra korlátozódott a vita. A szabaddemokraták képviselője megjegyezte: számukra a népszavazás egyik tanulsága az volt, hogy a parlamenti választási kampányt csak politikai megállapodásban rögzített garanciák birtokában lehet megkezdeni. Kijelentette: még ma is a hideg futkos rajta, ha arra gondol, az a cikk is eldönthette volna a népszavazást, amit a helyi napilap szerkesztőbizottsága nem engedett megjelenni a választás előtt. Ilyen kiszolgáltatottságot nem engedhetnek meg maguknak az ellenzéki pártok. A tanácskozás állásfoglalás megfogalmazásával zárult, amelyben kinyilvánították sürgős tárgyalási szándékukat a Napló és a helyi lapkiadó vállalat vezetőivel. A kerekasztal pártjai a lap körülött bizonyos megállapodásban rögzített százaléknak a biztosításában látják a megoldást - legalábbis az átmenet időszakában, az új Országgyűlés beiktatásáig. A másik jelentős helyi esemény a városi egészségügyi dolgozók demokratikus szakszervezete által 13 órára meghirdetett tüntetés volt. A szervezők több mint ezer főtől támogatva dr. Debreceni Ferenc városi tanácselnök-helyettesnek és Szekeres Antal megyei tanácselnök-helyettesnek adták át követeléseik jegyzékét, amelyben az összesen 100 százalékos béremelést, tiszta kezű, hozzáértő gazdasági vezetést és munkahelyi demokráciát követelnek. (folyt.)
1989. november 30., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|