|
|
|
|
Tüntetés a budapesti román nagykövetség előtt
|
1989. december 17., vasárnap - Tőkés László temesvári lelkész sorsa miatt érzett, valamint a szombaton és a vasárnap Temesvárott történt eseményekkel kapcsolatos szorongató bizonytalanság vasárnap késő este százakat késztetett arra, hogy a budapesti román nagykövetség elé vonuljanak.
A tüntetést a Magyar Demokrata Fórum I. és XII. kerületi szervezete kezdeményezte - telefonhívásaikra fél-egy óra leforgása alatt sokan gyűltek össze, hogy kifejezzék együttérzésüket, s ily módon is jelezzék felháborodásukat. Horváth Béla, az MDF I. és XII. kerületi szervezetének elnöke, az MDF sajtótitkára elmondta: a vasárnap esti TV Híradóból értesültek a temesvári eseményekről, s azonnal reagálni kívántak ezzel a demonstrációval is az ott történtekre. A nagykövetség épülete előtt gyertyával a kezükben álló emberek között nemcsak a Demokrata Fórumhoz tartozókat lehetett látni; a Szabad Demokraták Szövetségének tagjai közül is többen ott voltak. Mécs Imre, az SZDSZ ügyvivő testületének tagja elmondta: ugyancsak a TV Híradóból szerzett megdöbbentő hírek mozgósították őket. Erőt adott számukra az a tudat - mondta -, hogy a hírek szerint Temesvárott is százak álltak védőőrségben Tőkés László háza körül, s ez már bizodalomra ad okot: Románia népei is mihamarabb követik a lengyel, a csehszlovákiai, a keletnémet, a bolgár, illetve a magyar példát. (MTI)
1989. december 17., vasárnap 22:59
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|