|
|
|
|
NSZK: Helmut Kohl látogatása - szóvivői nyilatkozat (2. rész)
|
Az NSZK a magyarországi kommunistáknak sem felejtette el azt az érdemüket, hogy egyre nagyobb önállóságot biztosítottak a magyarországi német nemzeti kisebbségnek. A magyar sajtó bonni képviselőinek Hans Klein kiemelte a két ország szoros gazdasági, kulturális és politikai kapcsolatainak fontosságát, azt a körülményt, hogy az NSZK továbbra is kész a közös vállalatok soranak bővítésére. A szóvivő bár érthetőnek, de egyben megalapozatlannak minősítette azt az aggodalmat, hogy az NSZK-nak a NDK stabilizálása közben esetleg már nem marad kellő ereje a Magyarországgal való további gazdasági együttműködésre. Kifejtette: az NSZK először is változatlanul jó kapcsolatokat kíván ápolni a többi fontos partnerországgal, még ha erősen összpontosítják is figyelmüket az NDK-ra. Másodsorban: a kancellárnak, a szövetségi kormánynak és általában véve minden NSZK-beli felelős politikai erőnek az a meggyőződése, hogy a magyarországi reformfolyamat sikere egészen meghatározó feltétele a máshol kibontakozott reformfolyamatok szintén sikeres továbbvitelének is. Tehát még figyelmünket az NDK-ra fordítva is érdekeltnek kell lennünk abban, hogy a magyarok sikert arassanak - jelentette ki. Klein meleg szavakkal ecsetelte a kancellárnak Magyarországhoz, a magyarsághoz fűződő kapcsolatat. Az MTI tudósítójának kérdésére válaszolva elmondta: az eredeti hivatására nézve történész bonni kormányfő egyike azoknak a sajnos nem nagy számú németeknek, akik nagyon behatóan foglalkoztak Közép-Európa és a monarchia, így az egykori magyar királyság történetével is, a fejlődési irányokkal, az az összefüggésekkel, az emberi vonatkozásokkal, népi értékekkel. - A Magyarországgal való személyes kapcsolatat nagy mértékben meghatározza a magyarok lovagias, nemes tartása iránti csodálata is. És nemcsak amiatt csodálja a magyarokat, amiért most segítettek nekünk, németeknek, hanem az európai történelem sok más pontján tanúsított magatartásukért is. Bizonyos vonzódással, előszeretettel viseltetik az egykori K.u.K. idők életstílusa iránt is, így például tudja értékelni a korabeli magyar irodalom magas színvonalát. (folyt.)
1989. december 15., péntek 17:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés Boros Imre FKgP Pol. Biz. tagról egy oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 1.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 2.oldal
III/III jelentés Dr Boros Imre FKP állásfoglalásról 3.oldal
SZER hallgató telefonüzenete:
"Kedves Kasza László, Zsillé Zoltán és Rajki Lászlói Ti is belenyugodtatok-e a Duna tönkretételébe? Ha nem, akkor miért nem beszéltek a leállítás megtérülő költségeiről, amikor főleg amerikai magyarok gyűjtenének, gyűjtenék az erre szükséges pénzt. Ennek ismeretében talán sok százezer aláíró is lenne, nemcsak százezer, hanem millió is, ha tudná a magyar nép, hogy a szerződésbontás költsége megtérül, az építés 120 milliárdja soha. Ilyen drágán, ilyen rosszat, ilyen rosszkor nálunk csak 10, 100 ember akarhat. Amikor tőlünk keletre ma is leállítják az ártalmasnak ítélt vízlépcsőket, nálunk meg meggyorsítják tízen, százan, ezren. Hát övék az ország és a Duna? Az ország népéé meg a kiszámítható és kiszámíthatatlan kár és a veszély? Háromszor szólt a gyűjtésről Kéri Tamás és Lipták Béla a Világhíradóban. A kormány ezt elhallgatja. Ez még érthető, hiszen ő a leállítás magas költségére hivatkozik, ami nem lenne a leállítás esetén. Az ősz óta sokszor szóba hoztátok a vízlépcső ártalmait, de a gyűjtésről egy szót sem szóltatok. Lehetséges, hogy nem tudtok róla?"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|